Az apám meglátva zúzódásos arcomat téves következtetést vont le. Hozzám hasonlóan gondolkodás nélkül omlottak belőle az érzések, elsősorban a Destinnel szembeni gyilkos düh, széke karfájára támasztva kezeit állt fel.

- Hozzányúltál?

Destin rántott egyet vállán, de úgy, mint aki verekedéshez készül.

- És maga? – kérdezett ugyanolyan stílusban.

Farkasszemet néztek. Elsőnek apám esett ki belőle, odébb lökte a padlóra esett könyvet, és Destint pár centire kikerülve hozzám sietett. Mielőtt elérhetett volna, újra Destin előtt találta magát. Destin komolyan vette a kérdést, esze ágában se volt a közelembe engedni. Az a kis tisztelet, amit eddig irányába érzett, végére ért.

- Csak mondja meg – mondta Destin, mikor apám nem felelt. – Mondja meg, igen vagy nem.

- Nem – válaszolt apám rám nézve. – Romy, sose bántottalak.

- Ne merjen hazudni – mondta keményen Destin. – Még az is jobb, ha igent mond, mint ha hazudik.

- Nem fogok bevallani valamit, amit nem tettem! – harsogta az apám belevörösödve a jelenetbe. Alyssha is feltűnt, de közelebb nem jött volna hozzánk, félig az ajtóhoz bújva maradt.

- Romy jobban tönkremegy abban, hogy magát győzködi, mint menne abban, ha biztosra tudná az igazat! – szállt vitába újra Destin.

Azt hittem, az apám nem tud jobban ordítani, de tudott.

- Sose bántottam a kislányomat! – üvöltötte Destinnek. – Takarodj a házamból!

- Ha kidob, őt se hagyom itt, válasszon, elmondja vagy itt se vagyunk! – ordított egy fokkal jobban Destin.

- Dehogy viszed te el a lányomat!

Mielőtt ölre mehettek volna, még közelebb léptem, így már szinte mellettük álltam.

- Apa – kezdtem, de megbicsaklott hangom, újra bele kellett kezdenem. – Apa, próbáltam… keresni valakit… nem tudsz olyat, aki biztosra tudja?

A végére megint szánalmasan vékonnyá vált hangom, apámban pedig egy világ omlott össze. Eddig talán azért nem látta, mennyire hatással van rám mindez, mert a haragot és a sértettséget mutattam ki, nem a megalázottságot és félelmet. Nem azt, mennyire gyűlöletes maga a gondolat számomra.

- Romy, én soha… hogy tudtam volna? – csóválta a fejét, és megint közelebb lépett. Most én hátráltam. Fájdalmamra az övé volt a válasz. Már nem törődött Destinnel, rám koncentrált, az én szememet kereste. – A lányom vagy. A kisbabám. Nem lennék képes bántani.

- De biztos? – kérdeztem bután remegve. Úgy éreztem, ha kimondja, hogy biztos, akkor biztosan biztos.

- Te vagy a legszebb, a legdrágább, az én vérem – tette mellkasára kezét. – Ezt sose felejtem el, kislányom, soha…

- Komolyan? – tette fel a kérdést Destin.

Rákaptam a fejem, elszörnyedve néztem. Az apám eddig is piros volt nem csak fején, de nyakán is, most fehéredni kezdett.

Olyan hirtelen kezdtem bőgni, hogy miközben hullottak a könnyeim és rázkódott a vállam, döbbenten meredtem magam elé. Idegennek tetszettem a saját testemben, az egész jelenet olyan homályos volt, mintha nem is velem történne meg, mintha az egészet álmodnám. Ahelyett azonban, hogy megjelent volna egy nundzsakus ember, mint álmaimban gyakorta, az apám kezébe temette arcát.

- Sose gondolt rá máshogy, amikor belépett a hálószobájába? – folytatta Destin.

Az apám képtelen volt megszólalni. Láttam, ahogy megrándult a karja.

- Nem felejtette el egy másodpercre se, hogy kicsoda? Csak el kellett merülni az érzésekbe, arra gondolni, az egész nem is valóság, csak játék...

Véget ért az álomidőszak, most már istenigazából bőgtem, és Destint okoltam, amiért nem hagyja abba. Alig látva, hova lépek, mentem hozzá közelebb, és ütöttem egyet felé. Talált, de rám se nézett.

- Egyszerűen másra gondolt, nem figyelt oda, és…

- Nem! – robbant ki apámból a szó.

Mikor könnyes szemmel néztem irányába, láttam, hogy sír. Durván töröltem le könnyeimet, miközben egyre jobban sírtam. Összeszedtem magam, és számat összeszorítva gyorsan megint megtöröltem arcomat. Jól láttam, az apám tényleg sírt.

- Hogy mondhatsz ilyeneket? – kérte számon Destintől a dolgot, de éreztem, egy része hozzám beszél. Hogy hogyan gondolhatom, ilyesmi megfordult a fejében. – Mit gondolsz, milyen ember vagyok én?

A fotelbe rogyott, kezeibe temette arcát, és tovább sírt. Alyssha elment mellettünk, és lehajolt hozzá.

Képtelen voltam nézni, ahogy sír, otthagytam Destint, és én is odamentem. Leguggoltam elé, és a könnyekkel küszködve próbáltam beszélni hozzá.

- Apa, én sose gondoltam igazából… csak annyira… nem tudom, nehéz, mindenki azt mondja…

Össze-vissza makogtam, de még ez is jobb volt annál a megállíthatatlan sírásnál, ami utána tört ki belőlem. A guggolásból földre ülés lett, és engedtem szétesni magam. Annyira nem akart leállni, hogy még Alyssha is az én vigasztalásomra tért át. Az apám is összeszedte magát.

Újabb kart éreztem magamon. Leengedtem a kezemet, mire még inkább magához ölelt. Destinhez fordultam.

- Elvesztettem a fonalat.

Kinyúlt, és homlokomnál megsimította a hajamat.

- Péntekig megtaláljuk.

Leült mellém a földre, és az ölébe vett. Alyssha felállt, megigazította szoknyáját, és megkínált minket a borból. Egyikünk se kért, ezért kiment, hogy hozzon valami mást. Destin hülye beceneveket kezdett súgni a fülembe.

- Kis kupac… cukorzsák…

- Ezekre gyúrtál, míg nem voltam? – kérdeztem cseppet se mérgesen. Tudtam, ha még százat mond, akkor se emelem fel a fejem válláról. A megkönnyebbülés lehúzta.

- Fel is írtam valahová őket – válaszolt, majd megint megsimogatta hajam. – Komolyan összeverekedtél Phillel?

- Ne is mondd – kértem a fejemet nyakának döntve. – Csak téged védett.

- Mert?

- Mert egy kurva vagyok, aki rosszat akar neked.

Egy percig csöndben maradt, majd újrakezdte.

- Ócsoda.

- Ez meg milyen szó?

- Mint a többi.

Hezitáltam, megmondjam-e neki, hogy másnak tűnik, olyan szépnek. Mielőtt megtettem volna, visszatért Alyssha.

- Kólát találtam – mutatott fel egy Pepsit. – Boros kólát valaki?

- Mennyit ittál? – hajolt hozzám Destin.

- Pár centit.

- Akkor jöhet.

Körbeültünk a szőnyegen, és boros kólát kezdtünk iszogatni. Alysshának óriási élmény lett volna, ha nem egy nehéz ügy végkimenetelét kell várnunk. Destin türelmes volt, mellettem elfekve nézegette poharát.

Alyssha elaludt a szőnyegen, ezért át akartunk menni egy másik szobába. Nem hagytam figyelmen kívül, hogy apám betakarta egy díszpléddel, mielőtt kijött volna utánunk.

Olyan fáradt voltam, hogy nem tudtam gondolkozni. Hajnali kettő elmúlhatott, és érzelmileg megterhelő nap állt mögöttem.

- Miért nem alszotok ma itt? – kérdezte apám.

- Nekem mindegy – vontam vállat, csak a következő pillanatban gondoltam át, hogy úgy érti, aludjak Destinnel. Nem mintha tegnap nem vele aludtam volna, de az más volt.

- Szép lánc – mondta apám a következő pillanatban Destinnek, amivel rövid ideig mindkettőnknek kivert a fejéből minden valamirevaló gondolatot.

Ennek megfelelően jó félórával később már az ágyban voltunk. Ez az ágy nem volt olyan széles, mint amilyet megszoktunk, így a vártnál közelebb kerültünk egymáshoz. Destin még alvás előtt is piszkált.

- Kis kupac – ismételgette az idei legidiótább becenevet.

- Nyaki – suttogtam vissza.

- Lepkefenekecske.

- Vízidisznó.

Rájött a nevetés.

- Nem rád értettem, Bella jutott eszembe, vízidisznót akar venni – magyaráztam álmosan.

- Egészségére.

Mosolytalan arccal néztem rá, mire kinyúlt, és megsimította ujjaival hajam előre lógó szálait. Az éjjel egészen máshogy értünk egymáshoz, mint azelőtt. Míg korábban a játszó vadállatkölykökre jellemző hirtelenség hevével durván játszottunk, ennek ma vége szakadt, befejeztük egymás ledózerolását. Jobban esett érintése, mint valaha, mikor lehunytam a szemem, az első iskolai napom délutánja jutott eszembe, amikor az egyik barátnőm két órán keresztül fésülgette a hajamat, akkor merültem el ennyire az adott pillanatban remélve, a rá következő hasonló örömöket hoz. Most Destint néztem, miközben hálás voltam annak a valamikori kiscsajnak, akit ma utáltam.

*

Szerda reggel Destin úgy határozott, az emberiség megérdemel egy kis igazságot. Korábban vitt be a suliba, mint szokott, és mikor beültem a kisebbik előadóterem előtti folyosó egyik padjára Bellának tényfeltáró sms-t írni, mögém ült. Jó terpeszben.

Ezt még elnéztem neki, ahogy azt is, hogy mikor jött egy diák, és bámulni kezdett minket, egészen távoztáig végigkísérte tekintetével. Ez még hagyján volt, de az, amikor korlátként elém tette egyik lábát másikjának térdére támasztva, már soknak tűnt.

- Nem kell a műsor! – löktem le lábát magam elől, és tovább írtam az sms-t.

- Ejhácska – hallottam egy hangot az ablak felől.

Milo állt az ablakban. Úgy nézett ki, mint aki a fűben aludt, és most ébredt, még a haja is havas volt. Döbbenten pislogtam rá.

- Mit keresel itt?

- Benéztem. Helló – intett Destinnek.

- Helló – köszönt ő vissza kicsit felnézve sms-emből.

- Hé, a medencésről…

- Ne hozd fel, akkor nem ütök – előzte meg Destin.

- Oké. Te Romy, amúgy ez a te barátnőd…

- Mi van Bellával? – kérdeztem kicsit türelmetlenül, mert Destin megint elém tette a lábát, amit újra le kellett löknöm.

- Azzal a másikkal, tudod, az éjszakai meccsről.

- Philről beszélsz?

Destin erre megint felkapta a fejét. Milo jobbnak látta menni. Ahogy elment, Destin békén hagyott a lábával, és inkább kezeit kulcsolta össze derekamon.

- Ha Phil közelébe megy, az arcába kap.

- Mert korábban hova kapott? – kérdeztem hátrafordulva hozzá.

- A gyomrába. Túl kedves voltam vele.

- Te senkivel se vagy túl kedves – néztem el arcát homlokráncolva.

- Úgy gondolod? – kérdezte, és belecsípett az államba, ami kifejezetten fájt.

- Ezt miért kaptam? Egyáltalán ő miért kapta? Alig csináltunk valamit!

- Túl kíváncsi volt. Viccesnek tartotta, hogy úgy rád vagyok állva, mikor baromira nem vicces.

Továbbra is őt bámultam, de már vigyorogtam.

- Tényleg nem az.

- Nem az.

- Hát akkor mondd, hogy micsoda – fordultam teljesen felé.

- Te akartad – tette félre mobilomat, és rám nézett. – De ne sértődj meg.

- Hallgatlak.

- Emlékszel arra, hogy ismerkedtünk meg?

- Anyám esküvői szalonjába voltam zárva, mikor te meg Phil fagyival mentetek el a kirakat mellett. Puszit ajánlottam fel nektek, ha adtok a fagyiból, mert azt hittem, mindketten fiúk vagytok.

- Phil sírni kezdett, a nővéred pedig megmutatott rólad egy régi képet, amin kis béka voltál.

- Melyiket?

- Amin egy ilyen volt rajtad – mutatta a lóherés nyakláncot - és az a fajta mosoly, amit másolni kéne. Phillel rengeteget röhögtünk rajta, és mi is megpróbáltuk, de sose ment.

- Ha tudni akarod, nagyon kellett pisilni, de a fotós meg a szervező sosem engedett ki. Amúgy se tudom, hogy jön ez ide – kezdtem piszkálni cipzáramat.

- Sokat néztelek, hátha megint csinálod. Közben láttam falrengető hisztijeidet, csúnya kirohanásaidat, üvöltő sírásaidat…

- Tíz voltam.

- Én meg abban a korban, amikor a fiúk kifognak egy lányt.

- És te engem fogtál ki – kaptam kezeim mellkasomhoz mutatva, mennyire letaglózott a dolog, mikor nem. A kis Destin a múlté volt csupán. – Minek köszönhettem a kegyet?

- Arra gondoltam, már úgyis láttalak nagyon csúnyának, csúnyább talán csak nem leszel.

- Logikus – bólintottam. – Szóval a csúnya oldalam miatt szerettél meg?

- Egy ideig csak azért. Nem mintha nálad annyira eseményszámba mentem volna.

- Mit vártál, tizenkét éves korod fordulóján elkezdted felélni a lánytartalékokat, és felvetted ezt a stílust.

- Milyen stílust?

- Hát ezt a megverlek, és akkor meghallgatsz dolgot.

- Miért, ha megverek valakit, szerinted nem marad csendben?

- Nem mondtam, hogy nem hatékony, csak hogy korlátai vannak.

- Tudok róla.

- Ja, akkor jó.

Egymást nézve egy pillanatra elhallgattunk. Ekkor Elle, April és Cassidy fordult be a sarkon. Amint megláttak minket, egyezményes sóhajt hallattak.

- Ilyen az élet – rántott egyet a vállán Elle.

- Az élet bizony nehéz – szállt be épületes csevejükbe Cassidy.

- Ja, tegnap is állok az erkélyen, erre nekem jön egy galamb! – mesélte April.

Destin a nyakamnak döntötte fejét, úgy nevetett magában. Hiába tudtam, mennyire sekélyesek a lányok, meg hogy tulajdonképpen nem sok változott, volt valami a levegőben, amitől minden fehérebbnek tűnt, látványilag éppúgy, mint hangulatában, letisztultabb és nyugodtabb lett minden, ezt még az én mínuszos érzelmi kapacitásom is megérezte.

Szerettem volna, ha ez a sztori vége, és délután nem kell a szüleim ügyében elmennem Mr. Kalibhoz, de egyelőre az is elég volt, hogy nem akartam mindenképp elbujdosni. Tudtam, hogy a dolgok nem javulnak meg varázsütésre, tisztában voltam vele, hogy a happy endet se várni, se elősegíteni nem fogom, én ugyan vissza nem veszem Maryt, anyámhoz se költözök vissza, mégis helyrekerültek olyan dolgok, amiknek már idejük volt. Úgy voltam vele, hogy rendben, elmegyek Mr. Kalibhoz és a bíróságra, rosszul érzem magam, aztán visszajövök és jobb lesz. Mást most nem is akartam.

Ezek a gondolatok tették vagy a kevés alvás, de a világ tünékenynek tűnt, hiába szorított Destin, alig tudtam felfogni, hogy nem álmodok, hanem élek, és ott vagyok vele meg a többiekkel, tompán reagáltam az engem érő akármilyen ingerekre.

Könnyes lett a szemem. Destin vagy Elle-ék egyre nagyobbra duzzadó társasága nem vette észre, nem úgy az érkező Phil, aki a tegnapi után is tartotta nimfás természetességét, és egészen kicentizte, mennyire illik zavarban lennie velünk egy légtérben.

Nem voltam hajlandó letörölni a ki se csorduló, hülye könnyeket, ezért addig pislogtam párat gyorsabban, míg felálltam Destin elől. Nem nézett utánam, a gyorsan moccanó, elé guggoló Elle-re figyelt, míg Philhez mentem. Mielőtt az állát leszegve makacskodhatott volna, hogy soha nem lesz jó barátnőm, és elmegyünk abba az irányba, hogy sose kértem volna ilyesmire, kezdeményeztem.

- Nem vagyok benne biztos, hogy annyival jobban szeret engem, mint téged – mondtam halkan.

Ez váratlanul érte. Arcát jobbra elfordítva, gyanakodva vizslatott.

- Mit akarsz ezzel?

- Nem akarlak kiütni a nyeregből, sose akartalak – vontam vállat. – És nem is azért voltam vele, mert bántani akartam, szórakoztatott. A szakításunk előtt annyira nem is voltam vele más kapcsolatban, mint te bármikor, csak volt az a kis szex.

A falnak támaszkodott, és megforgatta a szemét.

- Az a kis szex az, ami leginkább megkülönbözteti az irányodba érzett szeretetét a velem kapcsolatostól.

- Tudom, ti sose feküdtetek le…

- Azért jártam vele, mert nem akartam, hogy veled járjon, és ezt neki is megmondtam. Aztán mégis történtek a dolgok.

- Phil, nem szedtem el tőled Destint – néztem rá, közben szemem sarkából láttam, hogy Destin felénk tart. – Már nem volt veled, mikor volt az a játék.

- Tudom, jó? Attól még utálhatlak, vagy azt se szabad? - indulatoskodott.

-  Utáld csak – biztatta a mellénk érő Destin, nyakamba téve kezét húzott magához, és ölelte ugyanakkor meg Philt.

Phil úgy dacoskodott, mint amikor a húgnak gázos megölelni a bátyját, aztán engedte magát, hogy hamarabb szabaduljon. Mikor Destin elengedte, egyből megigazította frufruját, és szokásos magabiztos pózába helyezkedve hirdette, őt aztán meg nem érintik dolgaink, és ő nem húg, hanem vagány haver. Destin jókedvűen ment utána, a kosárlabdákat rugdosó fiúk csatlakoztak hozzájuk.

Bellával szerettem volna beszélni, de erre csak ebédnél kerülhetett sor, akkor is a legrosszabb körülmények között. Vállaltam volna, hogy menjünk a rendes ebédlőbe vagy akár maradjunk az egyik teremben, hogy ne Destin és Jake meg mindenki más előtt kelljen beszélnünk, ő akarta, hogy menjünk pizzázni.

- Meghalok egy feltét nélküliért! – állt be egy csapat alattunk járó elé a sorba, aztán lehunyt szemmel mélyet lélegzett. – Paradicsomszósz, bazsalikom, mozzarella…

- Javíts ki, ha tévedek, de a sajt nem feltét?

- Csitt! – szólt rám

- Én tükörtojásosra szavazok – oldottam fel a beszédtilalmat önhatalmúlag. Déltájt reggelire éhes voltam.

Mire megkaptuk a pizzákat, Destinék asztala tömve volt, de olyannyira, hogy már a széküket odahúzók körül is ültek.

- Üljek valami ismeretlen mellé? – húzta el száját Bella ránézve egy nagyon alacsony, fekete hajú csajra, aki rögtön a Theo mögött ülő srác felé fordult.

- Mellém ülsz – nyugtattam meg, és letelepedtem az alacsony ülésre.

Nekem még jól is jött ki a helyzet, a pizzás tál melegítette térdem, a fiúk jelenléte se zavart, Bella azonban nem hajlott komolyabb csevejre, helyette a forró szószos pizzából nagyokat harapva húzott.

- Jake meghívott a hajójára – jelentette ki, amikor felhagyott szája legyezgetésével.

- Végre kilógathatod a lábad! – nevettem pizzám mögül.

- Hé, ne mizélj, ha akarsz jönni! Különben meg tényleg poén lehet kiugrani az árbocról, és korizni a hajó körül.

- A zsúr után rád férne.

- Jake is emiatt akar kárpótolni – ábrándozott el, majd visszatért hozzám. - Rá fogsz érni?

- Persze.

Bella kicsit várt, majd rákérdezett.

- Destint nem is kérded meg?

- Nem.

- Azt hittem, változtattok.

- Nem.

Mindketten enni kezdtünk. Már rá akartam kérdezni, a Dél Keresztje névre keresztelt jachton leszünk-e, mikor Destin leült a lábamhoz.

- Elmentem kávéért, nem gondoltam volna, hogy így megnő a létszám – tette le szépen papírpoharas kávéját a földre, és pizzámra nézett. – Adsz egy tükörtojást?

- Mid van?

- Citromos füstölt lazacos.

- Nem értem, miért létezik még más kaja, mint a pizza – rázta a fejét Bella a tengersok kínálatra utalva.

Békésen elcsevegtek erről, azt is könnyű volt belecsempésznem, hogy este korizni megyünk Jake-ék hajójára.

Délutánra kellően hangulatba jöttem, amire rásegített, hogy még mindig igen gyorsan sötétített. A jégbe fagyott, kivilágított jachtra gondoltam, míg kijöttem a röpisek edzéséről. Még a taxiban is ezen álmodoztam, ezért is volt meglehetősen illúzióromboló megérkezni az ügyvédi irodába. Nem mintha bajom lett volna Mr. Kalibbal, de sem ő, se csilli-villi titkárnői nem feledtethették velem a rám várókat. Úgy ültem le az íróasztal túlsó oldalára, hogy itt én diktálok, méghozzá gyorsan.

- Bármi fejlemény? – kérdeztem másikra feltett csizmás lábamat lóbálva.

- A fellebbezési folyamat lezárása következtében holnapután tisztán indulhat meg a bírósági tárgyalás.

- Azonban? – húztam feljebb egyik szemöldökömet. Az ügyvédeknél mindig volt egy azonban.

- Amennyiben segíteni akar az apjának, még léphetünk.

Mocorogni kezdtem a székben, nem hittem volna, hogy erre esélyem lenne.

- A bíróság nem hallgatna rám

- Nem tehetné meg, hogy ne vizsgálják ki – tartotta rajtam hipnotikus tekintetét. – Azonban – mondtam – ez az ügyben szereplő elsődleges tanúra róna lehetséges börtönéveket.

Egymásba csúsztak kezeim.

- Az édesanyjára, Miss Hapeford.

Az első pillanatokban majdnem annyira hitetlenkedő voltam, mint nővérem esetében, aztán lassan visszahívtam korábban elhessegetett gondolataimat. Már bántam, hogy megosztottam őket Mr. Kalibbal, most úgy lesett rám, mintha csak próbára tenne, ha jól választanék, aranybányát ígérne nekem, ha rosszul, halált.

Kivertem fejemből a gyerekes képzelgést.

- Az én szavam még egy gyilkossági kísérlet ügyének megtárgyalásához se lenne elég. Ha apa megerősítené, azt mondanák az emberek, összefogtunk anyám ellen.

- Alapos ember vagyok, Miss Hapeford, már a legelső alkalom után elkezdtem kutatni a szálakat – fűzte egymásba ujjait Mr. Kalib. – A legerősebbre nagy sokára találtam rá, de adva van. A kérdés, meddig menne el az apjáért az anyja ellenében, és akarja-e tudni, pontosan mit történt a múltban.

Mielőtt felelhettem volna, felállt és háttal helyezkedett nekem az ablak felé. Láttam az üvegben, ahogyan ő is láthatott. A gesztus ennek ellenére sokat mondott.

Kabátomat összefogva, hajam csigáit egy fejmozdulattal összerendezve indultam a bejárat felé. Majdnem elértem, amikor az ajtó nyílt, és egy férfi társaságában az anyám lépett be.

Nem látszott megviseltnek, amiért az amerikai szalonok egyik legfelkapaszkodottabb ingyenes kiadványa Csontkollekciók gúnynéven fémjelezte legújabb ruhagyűjteményét, simán kinéztem belőle, hogy még rá is púderez fehérrel a modellek arccsontjára, hagy legyen jól kiemelve, és trükkös fényekkel, utólagos korrekcióval rájátszik a figyelemre. Az se látszott rajta, hogy azért érkezett volna, hogy a férje és a lányai ügyében járjon el, ha kalandozás közben látom meg, és nem az anyám, azt hinném, valami médiamogul felesége, aki maga is nagy örömmel ugráltatja az embereket a nagy semmiért. Így is kellőképp felborzolta idegeimet.

Villámgyorsan elfordítottam az arcomat, reméltem, anyámat leköti annyira a pasas, hogy észre se vegyen, de elmúltak a kamaszévek, na meg nyakunkon volt a tárgyalás, ahogy észrevett, fekete kesztyűs kezével csuklón ragadott.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés