Be kellett ismernem, az életem úgy tört szét, mint egy két perce megragasztott flancos váza. Eddig se sok anyag tartott össze, most meg aztán végképp menthetetlenné vált. Anyám hibája volt, miért kellett mindig akkor felhoznia valamit, amikor épphogy ellettem volna? Destin végül is leszállt rólam. Elle rám se szállt. Ha a suli kábé, miért nem lehet csönd család fronton?

Ahogy gondoltam, úgy lett, az edző előszedte a mérleget, és az edzés végeztével mindenkit ráállított. Sajnos a plusz körök miatt Demivel együtt majd’ bepisiltünk, mikor ránk került a sor a súlymérésnél.

- Tovább – morogta Griffin edző elégedetlenül – Tovább. Tovább.

- Stipi! – rohant be Demi előttem az egyetlen fülkébe.

- Miért nem építettek többet? – hajoltam előre aprókat lépegetve lábaimmal. Deminek így, hogy bent volt, megjött a jókedve.

- Nem tudtad, hogy eredetileg fiúöltözőnek készült? Azok nem olyan finnyásak, ott a zuhany.

- Azt kéne mondanom, hogy gusztustalan, de nagyon ke-ell – váltottam még gyorsabban lábat. – Mi a frászt csinálsz eddig?

A hang jelezte, hogy Demi halad. Mire végül bejutottam, jobban örültem az ülőkének, mint bármi másnak.

Demivel kettesben jöttünk vissza az öltöző részhez. Levetette magát az ablakba, én meg kidobáltam minden elöl hagyott innivalós üveget, mert hiába könnyebbültem meg, idegesített, hogy ott vigyorognak.

- Most, hogy ezt is átvészeltük, igazi jó barátokká váltunk – mosolygott.

- Persze, a következő egy órára – tettem fel lábam a padra, ahogy nekidőltem a padnak. – Majd akkor leszünk egy életre, ha a kezemet fogod, amíg kinyomok magamból egy méhlepényt.

Intett, hogy hagyjuk. Egy percig csendben is maradt, addig előkerestem törölközőmet, és próbáltam elfelejteni azt, amit a fiúkról mondott.

- Hogy is van ez? Tényleg fél kilót fogytál? – kíváncsiskodott.

- Viccelsz? Egy hete nem pizzériában kajálok, még jó, hogy.

Észrevette csúfolódásomat, oldalra biccentette a fejét, úgy próbált olvasni bennem. Türelmesen várakoztam, mire feladta.

A bizalmas csevegés egyébként se fért bele mai napomba. Bella kishúgai szerencsére jobban ismertek, mint Demi, egyből tudták, hogy ma maximum egy mondatot intézhetnek hozzám, utána vissza kell futniuk a gyerekszobába, különben én küldöm el őket. Egész békésen elvoltunk, az egy mondattal nem zökkentettek ki az agy nélkül is elvégezhető matektanulásból, és érezhették azt, hogy meghallgattam őket.

Bella se morgott, amiért nem árultam el neki, mi bajom, ugyanis fokozódtak nála a Destin elvonási tünetek. Az este végére azon könyörgött, küldjek exemnek valami sms-t, csak hogy válaszoljon. Mindkettőnk érdekében leitattam, aztán befeküdtem mellé az ágyba, és megcsináltam az ő részét is a matekból.

Szombaton képtelenség volt elérni anyámat. Vasárnap már nem is próbálkoztam, délután ötig aludtam.

Bella azt hitte, jót tesz velem, a matekért cserébe megírta a biosz előadásomat, nem feledkezett meg a rám szabott politika tételek kidolgozásáról sem, mi több, feltöltötte őket a nevemben a lapra, ahova gyűjtjük őket.

Váratlanul érte, mikor fél órás gondolkodást követően kipattantam ágyából, és mint a pörgettyű, úgy kezdtem el kapkodni ruha után. Jobb híján az övét vettem fel, általam csak gyerekes rózsaszínűnek becézett, hátul hasított á la grecque felsőt. Két percig szöszöltem vele a nadrág után, mire rádöbbentem, hogy álgombját próbáltam bekapcsolni. Felkaptam egyik bélelt csizmáját, és körben kitömködtem. Bokában remek volt, azonban vádliban mindig erősebb volt nálam, még így is lötyögött. A divatra fittyet hányva indultam el, hogy megkeressem anyámat.

Három helyen kerestem, mire találtam egy normális embert, aki nem rajtam keresztül akarta magát behízelegni nála vagy a gyerekének barátnőt biztosítani személyemben. Egy pár embernek összetörtem ma is az álmát, de a végén megkaptam, amit akartam, egy külsős fotózás helyszínét.

Mikorra odaértem, mindenki be-, bele- és összemelegedett, anyám, a fotós és a modell lányok. Egyetértettek abban, hogy az esti kinti fotózásnál jobb nem termett a földön. A fotós új sorozatot dobhatott a piacra minimális utómunkálat nélkül, a modellek a sötétben kevésbé aggódtak korrektúrára szoruló hibáik miatt, anyám pedig elbujdoshatott az őt keresők elől.

Kedvenc álruhája volt rajta, a hosszú fekete szoknyás, prémes galléros kabátot az estére teremtették. Ahogy anyám, mindkettő az este lénye volt.

Még véletlenül se reagált normálisan, mikor meglátott, akár a behajtó is lehettem volna, olyan szájhúzással köszöntött. Végül kegyet gyakorolt, merev kézmozdulattal jelezte, hogy leállnak. A sminkes a harmadik réteg púderrel kezdte ecsetelni a modell alkarján lévő áttetsző kék ereket, egy másik modell csipkedni kezdte vállán a bőrt.

Anyám egy pohár whiskyvel kezében jött elém.

- Romy, drágám. Kérsz? – nyújtotta felém. Mikor a fejemet ráztam, visszahúzta, és beleivott. Nem sokáig tartotta rajtam a szemét, muszáj volt távolabbról is szemügyre vennie a fotózást. Másik kezét csípőre téve jártatta végig a tekintetét a tájon. – Mit szólsz, divatba hozzuk az esti esketést.

- A papok biztos fogják értékelni – mormoltam kezeimet Bella kabátjának hideg zsebeibe süllyesztve. – Beszéltél Maddyvel?

- A városban van? Láttam, hogy hívtak, de nem tudtam, hogy köztük van.

Ahogy azt se, hogy én kerestem, a rendőrségről nem is szólva.

- Beszélnünk kell – határoztam el magam amellett, nem rontok rá azonnal.

- Persze – hagyta rám úgy, hogy tudtam, két percre gondol. – Mit gondolsz a negyven feletti ultamodern szingli koszorúslányokról? Lehet, hogy kellene egy ilyen stílusú portfóliót csinálnom.

- Nem vagyok negyven, ahogy Maddy se. Egyébként is mással van elfoglalva, mint például a családja külföldre menekítése.

Nem döbbentettem le az anyámat, persze, hogy tudott róla. Most se repedt fel máza annyira, mint a normális embereké hasonló helyzetben tette volna. Ujjaival egyenesen tartotta kabátja gallérját, mintha abban bízna, ameddig az nem konyul le, neki is nyugodtnak kell maradnia.

- Miről beszélsz, Romy? – kérdezte úgy, mintha nem értené, ugyan honnan tudok róla.

- Azt akarta, menjek velük.

- És? – fürkészett úgy, mintha nagyon is használható ötletnek tartaná.

- És nem megyek – ráztam meg a fejem ingerülten. – Itt akarok lenni, amikor leverik rajtad, amiért bemártod apát állítólagos bántalmazásomért!

Kiáltásom közben csepegni kezdett az eső. Anyám eltakarta pohara száját a tenyerével, egyébként nem törődött vele. A szerkezet mozgásba lendült, az asszisztensek kocsikba rakták a modelleket, nehogy tönkremenjenek a ruhák, majd a kellékeket kezdték leborítani nagy kiterjedésű fóliákkal. Elálltam az egyikük útjából, több gondolatot nem fordítva a kezdődő esőre néztem vissza az anyámra.

Anyám nemigen törődött azzal, én mit gondolok valamiről, itt is előbb magának kellett átfutnia rajta, aztán jött rá, mennyire nem hiszek a vádban. A modellek szemléléséből tenyerével még mindig betapasztva a pohár tetejét fordult vissza hozzám.

- Tudod, ennél már az lenne durvább, ha azt mondanád, azért estél velem teherbe, hogy amíg meg nem születek, apa ne erőszakoljon meg! Mi a fenéért kellett ezt tenned?

- Hogy miért? – kérdezte alig hallhatóan, elnézve vonásaimat. Tudom, hogy az apámat kereste bennem.

Észrevettem, teljes erőből szorítom a karjaimat mellkasomnak. Nem lazítottam rajta, megfeszítettem állkapcsomat is. Lehetett volna tőlem orkán is, akkor is ott maradtam volna vele szemben, követelve tőle a választ, amit nem akartam hallani.

- Az egy dolog, hogy hazug vagy – hadartam, mikor továbbra se szólt -, de nem gondolod, hogy ennél alávalóbb mocsokság nincs a világon?

- De. Így gondolom – mondta egyenesen a szemembe nézve.

Nem magára értette. A tettre gondolt, hogy apám egy újjal is hozzám ért volna. A hangjában lévő rejtett önvádtól és fájdalomtól összerezzentem. Komolyan hitt benne, hogy apám képes volt rá.

- Sajnálom – pislogott ki a szeméből egy könnyet, mintha csak most venné észre, hogy potyognak a homlokára a cseppek. – Nem volt más választásom.

Megdöbbentett, hogy láthatóan fel volt kavarva. Ellensúlyozásukként tehetetlenül tártam szét karjaimat. Ezúttal nem éreztem se lángoló haragot, se csalódottságot, inkább mintha légüres tér lett volna az agyamban, a szívemben, egész testemben.

Utolsó kijelentésére és az efeletti logikus dühre koncentráltam, nem számított, hogy nem is éreztem.

- Oké, senki nem vádolhat azzal, hogy nem hallgattalak meg – mondtam az esernyőmről rázva le a vizet. Hasztalan próbálkozás volt, de legalább elfoglaltam magam. – Kösz a bizalmat, és hogy beavattál ebbe a szörnyű titokba. Egy élmény volt.

- Romy, nem akartam… - mondta elvékonyodott hangon. De lehet, a hangosodó eső miatt hallottam annak.

Az asszisztensek mostanra jutottak el addig, hogy talán a főnökasszonynak se kellene áznia. A szakadó esőben felénk sétált az egyik modellizált Madonna. Jobbnak láttam menni, mielőtt anyám az asszisztensét felhasználva vesz rá, hogy menjek velük.

Annyi következtetést viszont levontam, hogy nem lenne hülyeség megtanulnom vezetni, hogy autóm ne porosodjon sokáig apám garázsában.

Ha már így eszembe jutott, arra jutottam, megnézem, hogy van, egyúttal apámat is megkérdezem.

Amint kiértem az anyámék által megszállt közterületről, egy taxi kérés nélkül parkolt le mellettem. A sofőr, egy ősz hajú bácsi hátrafordult a vezető ülésből, és megkért, ne üljek az üres ásványvizes palackokra, mert viszi őket gyűjtésre. Az eddig észre sem vett szörnyek visszabújtak, kitisztult a fejem. Hát persze, hogy az én apám nem tett ilyet. Nem is értettem, anyám honnan vette, hogy kétséget ébreszthet bennem.

Ahogy a taxi rákanyarodott a ház előtt álló ösvényre, tudtam, apámat nem találom otthon. A garázs zölden világító fényeibe egy piros keveredett. Azt el nem tudtam képzelni, hogy Alyssha maga ment volna valamerre, így vagy otthon volt, vagy ő is apámmal tartott.

A kert úgy ki volt világítva, mint másnál karácsonykor, el se lehetett volna téveszteni a két kocsifelhajtót és a három gyalogösvényt.

- Szeretné, ha megvárnám? – kérdezett rá a bácsi.

- Ha nem jelent problémát – feleltem könnyedén.

Az öreg már elővett egy keresztrejtvényes újságot, és szétterítette térdén. Sok sikert kívántam neki, megmondtam, hogy öt perc, és jövök – nem szándékoztam megvárni apámat, ha házon kívül volt -, aztán kiléptem az esőbe.

A kapu olajozottan nyílt ki érintésemre, különösebben be se kellett nyomni. Fura volt végigmenni a sivatagi stílusú előkert palackfái között. Hosszú ideje először jöttem egyedül.

Kulcsommal nem vesződtem, egyébként se akartam Alysshát megzavarni, bármit is művelt, ezért becsengettem. Két percen belül ő nyitott ajtót.

- Gyere csak! – fogadott olyan örömmel, mintha órák óta várt volna.

Telecsöpögtettem apró előszobájukat, mire megszabadultam Bella csizmájától és kabátjától. Belépve a félköríves nappaliba meghitt hangulatra bukkantam. Egyáltalán nem olyanra, amilyennel egy szerető várná haza az eltartóját, nem láttam gyertyákat vagy lepergetett virágszirmokat. A kandallóban lobogott a tűz, az ablakok előtt be voltak húzva a függönyök, a lépcsőfeljáró mellé sütiket készítettek ki, laptop állt a kávézóasztalon, mellette a fotelben lila köntös. Meleg és barátságos volt a szoba, már-már tetszett.

- Segítesz? Elakadtam – ült vissza Alyssha a laptop elé, és felém fordította. Egyáltalán nem úgy bánt velem, mint amikor Destinnel érkeztem, sokkal lazább volt.

- Miben?

- Szabadulós játék – bökött a képernyőre, amin én csak egy animált lámpát és egy lakatra zárt szekrényt láttam. – Imádom őket, de egy ponton egyszerűen nem megy tovább. Látod, most egy jachton vagyunk, innen kell kijutni.

Pár kattintással észleltem, hogy a jacht a nyílt vízen van. Nem akartam elkeseríteni azzal, hiába jut ki innen, attól még aligha vergődik partra, úgy belemerült a játékba. Hamarosan én is bevonódtam, felmértem a helyzetet, és elkezdtem megfejteni a pofonegyszerű játékot. Aztán én is megakadtam.

Míg Alyssha lassú egérmozgatással a pixeleket kereste össze kattintható dolgokért, addig én őt figyeltem. Eddig úgy voltam vele, csak és kizárólag apámmal beszélnék, de ki tudna róla többet, ha nem a szeretője? Munka közben magára szedett okosságain kívül olyan volt, mint egy gyerek, szerette az újdonságot, a kényelmet, a játékot, és nem bírt a szemébe hazudni annak, akitől tartott. Tőlem pedig tartott.

- Rossz hírem van – vágtam a közepébe.

- Te se vagy jó ezekben, ugye? – szontyolodott el Alyssha feladva a játékot. Felfogta a haját, és szorítva egyet rajta engedte le a kezét.

- Ez a kisebbik rossz – mondtam a kanapé támlájára téve kezem. – A nagyobbik, hogy családon belüli per várható.

Ahogy gondoltam, Alyssha azonnal lesápadt.

- Csináltam valamit, ami nem tetszik Leónak? – kérdezte döbbenten.

Ugyanolyan elképedve néztem rá. Hogy hogyan jutott egy másodperc alatt arra a következtetésre, hogy apám indít ellene pert, fel nem foghattam.

- Nem veled kapcsolatban. Te kimaradsz – válaszoltam burkolta jelezve, nem családtag. Lesz, ha apám egyszer elveszi, bár erre nem láttam sok esélyt. – Akik benne vannak, az apám, az anyám… meg én.

Alyssha agya járni kezdett. Annyira nem erőltette meg magát, az első gondolatnál rögtön le is állt.

- Pénzzel kapcsolatos?

- Nem.

Krákogtam. Már én kezdtem kellemetlenül érezni magam. Mintha a nem létező húgommal kellene közölnöm, mi folyik a családban.

- Mondd csak, az apám viselkedett veled valaha is agresszíven?

Szájához emelte mutatóujját, úgy gondolkozott. Anyámmal ellenben közben a szemembe nézett.

- Tegnapelőtt előtt kimenőt adtam a szakácsnőnek, mikor vendégek jöttek hozzánk, akkor elég dühösnek látszott.

- Nem arra gondoltam, hogy dühös volt, hanem hogy bántott-e.

- Á, nem – rázta meg a fejét, miután komolyan elgondolkodott. Ugyanolyan ártatlan kérdésnek vélte, mintha mondjuk azt kérdeztem volna, ettek-e a héten salátát.

Csöndben maradtam, és a játékra koncentráltam. Újra éreztem a tűz melegét, magamhoz engedtem a süti illatát. Ez a hely megnyugtatott. Nem gondoltam a rejtvényt fejtő taxisofőrre, szívesen maradtam volna órákat a kandalló és a játék előtt.

- Vannak konfliktusaink – fuvolázta Alyssha, aki korábban felállt, hogy hozzon nekünk sütit. Elvett két fehér mázasat, és megállt a lépcső mellett. – De megbeszéljük őket. Tudod, Romy, neked is meg kell majd tanulnod biztosítani a kapcsolat működőképességét. Néha meg kell tanulnod engedni.

Ahogy utat találtak az agyamhoz a szavai, és ellazultan felnéztem rá, esett le igazán, kivel beszélek, kinek a szobájában üldögélek. Koppant utána anyám vádja, a nővérem kérdésének komolysága.

Innen komolyan ki kellett jutnom.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés