Az, hogy összefutok a suli folyosóján Elle-lel, Destinnel, akár Milóval, nem lepett volna meg. Hogy a nővérem bukkant fel, az váratlanul ért. Egy hónapja ilyenkor láttam utoljára. Kocsiba tette a gyerekeket, és azzal köszönt el, húsvétkor jönnek legközelebb. Nem szólt, hogy meggondolta volna magát, most mégis öt méterre tőlem állt, és rám várt.

Amikor még kicsi voltam, ő pedig nagylány, azt mondta nekem, ő mindig ilyen szép marad, sosem ereszt hájat, mint anyánk a születésem után, mégse maradt az ösvényen. Arcáról ugyanúgy sütött a tiszta szépség, barna haja fényesebb se lehetett volna, ruhái gondos válogatás után mutatták a mindenre kész felnőtt nő képét, így a plusz kilók nem rúghattak labdába. Nem volt az az anya, aki négy és hat éves gyerekei mellett is a legmagasabb sarkú csizma mellett dönt, helyette azon volt, hogy hat éves lányát készítse el a világ meghódítására.

- Még visszajössz? – kérdezte Bella a tekintetét nővéremen tartva.

- Nem tudom – feleltem. Ha Maddy közbejött, sose lehetett tudni, mire számíthatok.

Bella a felénk forgolódó többi diák között visszament a suli labirintusába. Kedvetlenül sétáltam Maddy felé, és álltam meg tőle két méterre.

- Beszélnünk kell – vágott a közepébe.

- Óráim vannak.

- Billnél kikértelek róluk. A taxi kint vár, menjünk.

Ellenkezés nélkül indultam utána, de nem álltam meg, hogy ne dobjam táskámat a taxiba. Nagyot puffanva borult fel az anyósülésen. A sofőr, ahogy beültünk, egyből elhajtott az iskola elől.

- Ebédidő van, mit szólnál a Charlotte-hoz? – kérdezte a nővérem.

- Benne vagyok – feleltem.

Az ebédszünetes balhézás úgyis arra volt jó, hogy tényleg megkívánjam a spagettit. Ha maradnék, első dolgom lenne szerezni, amivel a mai után jól bepancsolnék a diáktársadalomnak.

Míg társaságban voltunk, alig szóltunk, csak arról mesélt, unokahúgom milyen jól teljesít az iskola-előkészítőben. Az, hogy mit keres itt, az étterem főrésztől leválasztott asztala mellett bukott ki belőle. A pincérnővel nem foglalkozott, elvette tőle a menüt, és rám nézett.

- Hogy vagy mostanában, kicsim?

- Ne hívj így – húztam el a számat. Utáltam, hogy a köztünk lévő nagy korkülönbség miatt megengedte magának.

Aprót biccentett, mint aki ezzel elismeri, csak fenn akarta tartani a normális beszélgetés látszatát, és a lényegre tért.

- Elköltözünk.

- Az országból?

- Svájcba. Imádom – szívta be élvezettel a levegőt, mintha utolsót akarna szippantani az amerikai levegőből. - Velünk tartasz?

- Nem – mondtam az ölembe téve a kendőt, hogy addig se kelljen őt néznem. Egyik felem ment volna... a másik is, de szerződésem volt apával. – A mesés iskolaválaszték miatt mentek?

- Bent előléptetik.

Erre már felemeltem a fejem.

- Lehet nem kéne, Maddy. Kivonni a gyerekeket a végrendeletből, csak mert szerinted Ben eltart majd titeket…

- Még mindig jobb benne bízni, mint abban, hogy az apánk meghal – mondta ki a nyers igazságot, majd az asztalra helyezve a menüsort hadarta el a pincérnőnek az általa kért előételt, főételt és salátát. Én spagettit választottam.

Szóval apám ezért forgolódott ennyit Miss Felix körül. Kiíratja a végrendeletből Maddyt.

- Azért jöttél, hogy gratulálj tetemesen meggyarapodott vagyonom miatt? – kérdeztem.

Mikor nem válaszolt, megvontam a vállam.

- Mindegy is, az én részem stabil marad. Végtére mi az, ami a híreszteléseknél jobban ártani tudna a családi üzletnek?

- Mondjuk a börtön? – érintette ujjával éppen csak a terítőt.

Nagyon kecses volt, nagyon hideg. Torkomba visszaköszönt a fagyi hűvöse, és hiába ittam az odakészített mentás ásványvízből, nem lett jobb.

Nővérem úgy nézett rám, mintha most jött volna rá, nem vagyok eléggé ledöbbenve.

- Romy, börtönt mondtam, értetted? Azért szólok neked előre, hogy tedd magad takarékra, fogd be a füled, és koncentrálj az iskolára.

- Bármit is akarsz apára kenni, a bűnök elévülnek – mondtam torokhangon, és ittam még a vízből.

Maddy tekintete megkeményedett.

- Egyes bűnök nem.

- A büntetőjog szerint igen – mondtam halkan.

- Kinek az oldalán állsz?

Leejtettem az állam, majd megráztam a fejem.

- Megértem, ha ki akarsz állni az igazságod mellett, bármi is legyen az, de nekem elég baj, hogy ők a szüleim, nincs szükségem még több kupac szarra.

- Sajnálom – felelte lassan, és láttam rajta, komolyan gondolja. Csakhogy ez engem kicsit se nyugtatott meg. – Mi van veled? Már karácsonykor is futó látogatónak tűntél a házban, az éttermi vacsora közepén megléptél Destinnel, haza se jöttél velünk. A gyerekek csalódottak voltak. Anya szerint három hónapja ott se laksz.

- Négy.

- Mit csináltak? – kérdezte. Feltette az asztalra mindkét kezét, ezzel tudatva a pincérnővel, nehogy kihozza a kaját.

- A szokásosat. Ősszel volt egy nagy megfázásom, nem hiányoztak, kipróbáltam Destinék házát, majd Belláét, aztán rájöttem, ott mennyivel jobb. - Kiittam a víz maradékát. - Nem csak a svájci iskolák miatt mentek, ugye?

- Nem. Jobb tőlük távol. Ezért szeretném, ha jönnél. Anya továbbra is támogatna minket.

- Ja, persze, pattanjak, mi? – néztem mélyen a szemébe. – Csakhogy én itt lakok, itt élek, itt az iskolám! Apa engem is kirak a végrendeletéből, ha elmegyek, és képzeld, bármit is ígérsz magaddal vagy anyával kapcsolatban, ha baj lesz, rám senki nem fog gondot viselni!

Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, aztán mégse tette. Remegett a keze.

- Ennyit a „gyere velünk” invitálásról! – vágtam oda minden csalódottságommal.

Magamhoz vettem bontatlan ásványvizemet, majd kabátomat véve hagytam ott nővéremet. A sok nagy figura között most fenyegetett igazán a hasra esés, és senki nem volt, aki karon ragadatott volna, senki, aki hazakísér Bellához, és azt mondja, nem lesz semmi baj.

Javában a havat tapostam, mikor átfutott agyamon, máris bajba kerültem. Nem sokkal ezelőtt bementem apám ügyvédi irodájába, ahol felpiszkáltam a két recepcióst, kishíján jogi képviselőt kérve magamnak.

A hideg futkározott a hátamon, láttam magam előtt, hogy gázolnának át rajtam a szüleim. Végül is négy hónapja a lányuk se igen voltam, ha addig a közös ház számított bármit is, még annyi lelkiismeret furdalásuk se lesz, mint amikor apám egyik szeretőjét roppantják szét. Ott találtam magam egy olyan kör közepén, amiből alig volt menekvés.

Eszembe jutott a korábbi telefon, amit Bill említett. Maddynek igaza kellett, hogy legyen, Miss Felix máris elkezdett becibálni az ügybe. Tudnom kellett, mennyit árult el neki Maddy, mit tud, amit én nem.

- Taxi! – léptem le a járdáról, nem törődve a kövön szétdurranó ásványvizes üveggel. Száraz lábbal ültem be a mellém suhanó autóba.

A taxis elrepített az ügyvédi irodához. Fizetés és szó nélkül szálltam ki, már bent is jártam az előtérben. Az egyik recepciós azonnal rám emelte tekintetét, mire mondtam volna Miss Felix nevét, még időben eszembe jutott, ebédidőben aligha találom itt. De, ha már eddig eljöttem…

- Mr. Kalibot keresem.

- Hirtelen elhatározás? – kérdezte kedves mosollyal a nő, aki ezek szerint kívülről tudta vezetőügyvédük napirendjét.

- Nagyon hirtelen.

- Amennyiben öt percig kitart, szabad az ügyvéd úr - biccentett, miután sietve beütötte a belső képernyőre a nevemet, és az ráhagyta, jöhetek.

- Remek – fordultam neki háttal, és a székekhez indultam.

A szárított narancskarikák láttán megkordult a gyomrom. Ujjaim közé vettem az egyiket, majd visszaejtettem. A székbe ereszkedve azon gondolkodtam, miért kellett Maddynek születésnapi bulit rendeznem. Ha akkor nem hallgatózok amiatt, apa és anya vajon mivel készülnek neki, nem hallom meg, apa mivel fenyegetőzik a nővérem születésnapja környékén, nem költözök el, és most ölebükként a védelmüket élvezném a családi kuplerájjal szemben.

Azt mondjuk nem sejtettem akkor, hogy maga Maddy is benne lesz a körben, azt hittem, ő lesz a szerencsétlen áldozat. Megdöbbentett, hogy menekítette a gyerekeket, és ő maga is beállt az apámat mocskolók sorába. Végképp nem tudván eldönteni, mikor jártam volna jobban, néztem magam elé.

Ekkor Mr. Kalib belső titkárnője ajtót nyitott nekem. Nem éreztem a megtiszteltetés súlyát, miközben a mindig üres előtérből – első az ügyfelek anonimitása és a minimális várakozási idő – beléptem a másodasszisztensek irodájába, onnan a titkárnőébe, azután a vastagon szigetelt ajtón keresztül Mr. Kalibéba.

Mr. Kalib, egy harmincas évei végén járó, sötét bőrű férfi megnyerő mosollyal jött elém. Cseppet se hatott meg, egy igazgató, egy pap és egy ügyvédnő után nem kerestem benne mást, csakis jogi védelmet. Ha valaki felvehette a kesztyűt Miss Felixszel, az ő volt.

- Szeretném, ha képviselne egy ügyben – nyitottam. - A részletekről csak tippelni tudnék, de attól tartok, Hapeford kontra Hapeford.

- Nem kellene iskolában lennie, Miss Hapeford? – kereste máris a gyenge pontokat, közben intett titkárnőjének, zárja be a duplaszárnyú ajtót, és az íróasztalához vezetett.

- Ha a családom nem épp most akarná lenyomni a torkomon az akaratát, ott lennék, egyébként ők kértek ki.

- Foglaljon helyet. Családi felbolydulás várható? – Mikor nem feleltem, egyik lábát keresztbetette a másikon. – Minden családnak megvannak a maga titkai. Alkoholista nagymama, kleptomán rokon, fűvel-fával összefekvő kiskamasz...

- Jobban örülnék ennek a háromnak. Mindig is szerettem volna egy nagyit.

- Meg szándékozik velem osztani a problémát? - kérdezte, majd kész volt addig hallgatni, amíg nem felelek.

- Gyilkossági kísérlet.

Mr. Kalibot nem leptem meg. Nem kérdezett, várta, magamtól fejtsem ki, olyan mélységben, amennyire akarom.

- Régen történt. Élek és virulok - húztam ki magam a székben, és nem néztem rá. – De mikor még meg sem születettem, az anyám meg akart ölni. Ha már igazi baba voltam, úgy értem, fogantatástól számítva hét-nyolc hónapos, az gyilkossági kísérletet jelent, igaz? Hát, úgy tűnik, ez teszi majd tönkre a fantomcsaládomat.

- Első kézből értesült? – kérdezte két perces hallgatás után.

- Az anyám nem tagadta.

Nem reagált azonnal. Míg hallgatott, a könyveit nézegettem. Több kapott helyet az irodájában, mint jól felszereltnek titulált iskolánk könyvtárában.

- Ha nem tesznek lépést ez ügyben, ön megteszi? – mérlegelte a tényeket.

- Nem – mondtam azonnal. – Kinézem anyámból, hogy ezt tette, apámnak valószínűleg igaza volt, de a jelen helyzetben már majdnem mindegy, mi történt. Sose fogunk egymás vállára borulni.

- Amennyiben nem történik feljelentés, a dolog kettőnk között marad – szólalt meg hamarabb, mint amire számítottam. – Ha napfényre kerül, érdemes tanúskodnia.

- Miért? A nővérem valahonnan így is megtudta, miért kellene elmondanom, én mit hallottam?

- Azért, mert egy ilyen kényes esetben kétségtelen a végkimenetel. Ha az apja igazat mond, börtönbüntetés várhat az anyjára, ha hazudik, ő fizet ki hatalmas pénzbírságot.

- Micsoda? Akkor Maddy ezért akarná? Hogy letagadják, és csak legyen valahonnan bónuszban pénz? Lehet, hogy úgy gondolja, úgyis ejtenék a vádat? De hát apa miért mondta volna ezt csak úgy, miért fenyegette volna vele? Biztos, hogy ő nem kezdeményezne pert, neki még úgy ahogy jelentek annyit...

- Fenyegetésre fenyegetés a válasz, méghozzá okos. Az emberölési kísérlet nehezen évül – gondolta át higgadtan a lehetőségeket. – Tud olyat, amivel az anyja fenyegethette meg az apját?

Kis gondolkodás után megráztam a fejem.

- Anya nem nagykutya, apa pénzéből építkezett a kezdeti években, és most se tökéletes független. Nem hiszem, hogy van, amivel sakkba tarthatná, hacsak esetleg egy kis megcsalással. Bár ebben se vagyok biztos, apa meglehetősen tisztességes volt, ha a szeretői felkarolásáról volt szó, nehogy anya több pénzt kicsikarhasson belőle.

- Értem – zárta le ezt a részt. – A tanúzással kapcsolatban, ha elhallgat valamit, olyan színben tünteti fel a szüleit, mintha a kedvükért tette volna, ami az igazságszolgáltatás akadályozása. Bár kiskorú, ön is rosszul járhat.

Elvörösödtem. Erre célzott Maddy, amikor azt mondtam, egy szót se szóljak, maradjak háttérben?

- Nem állok ki mellettük. Igazságtalan, hogy senki nem kezdett ezzel semmit, ha más családról lenne szó, szurkolnék, hogy megkapják a magukét, de a családom jellemrajza így se egy patyolat, és ezt eddig is nekem kellett elhurcolnom az iskolába. Főleg így, hogy rólam szól a dolog, ha apa bepereli ezzel anyát, megkapom majd az iskolatársaimtól, nem ártott volna, ha anyám sikerrel jár. Engem büntetnének érte, nem őket.

- Mit gondol, mikorra várható a feljelentés? – tért át a konkrétumok talajára.

- Nem vagyok benne biztos, várható-e egyáltalán. Úgy értem, a nővérem elhagyni készül az országot a családjával, lehet, ezért zsarolta meg az apánkat, ne tagadja ki a végrendeletből, vagy ha mégis megteszi, legyen pénzbírság, amit bezsebelhetnek. Viszont lehet, hogy apa felveszi vele a kesztyűt, láttam a minap az ügyvédjénél...

- Ha valóban a gyilkossági kísérlet lesz a vád, az büntetőeljárás lesz, nem polgári. Polgári pereket már megélhetett a családja mellett, ilyet még nem. Fel kell készítenem, és ha engem fogad fel, nekem is fel kell rá készülnöm. Emellett az anyját és a nővérét beperelhetik rágalmazásért. Pererdők indulhatnak el, amelyek a vád miatt önre építkeznek. Nehéz idők jönnek.

Mindegy volt, már bennük jártam.

*

A buli éppoly harsányul hullámzott fent, mint lent. A középső szintről fel- valamint alápillantgatva ültömben nekiszorultam a korlátnak. A jókedvű társaság a villogó neonfényekben nem sokat foglalkozott a másik kosztümével, épp csak a parókát nem verték le egymás fejéről, ha már parókás parti volt. A korona így is rég levált a parókámról.

Beszélgetni szinte lehetetlen volt a feltoluló tömegtől és a vidámparkot idéző, hátborzongató, hangos zenétől, és őszintén, kevés kedvem volt elvonulni, nem azért, mint némelyek, mert megrettentette őket a díszlet, hanem mert nem akartam, hogy a szirén parókás, hívogatóan kiöltözött Bella kiszedje belőlem, mi bajom.

Aprilékkel buliztunk együtt, akik ezt cseppet se bánták, míg egyre másra jöttek a srácok miattunk. Én is hasznot húztam ebből, amíg a közelben voltak, Bella nem számíthatott tőlem őszinteségre.

Azt úgyis örökre letudtam délután, mikor Mr. Kalibnak felidéztem, melyik szülőm pontosan mit mondott a másiknak azon az emlékezetes napon, mit tudok róluk, az ügyvédeikről, a nővérem állásfoglalásáról, az eddigi sajtóbeli szereplésükről. Hiába parfümöztem agyamat koktélokkal, a bódulat hamar elmúlt. Hajnali háromra másodjára józanodtam ki.

- Nem válthatnál piáról másra? – vette ki kezemből a soron következő poharat Bella felállva szemközti helyéről, mikor a harmadik körrel próbálkoztam. – Inkább cigizz.

- Lehet, hiányzik neki Milo – gúnyolódott April. Olyan ziziből volt vörös parókája, mint az agya.

Milo bemutatása gördülékenyen ment, főleg, mert Elle és Georgine minimális figyelmet se fordítottak irányába, azt akarták, tűnjön már el, fiútársaságban nem jönnek úgy az idegenek.

- Már akkor kezdett berúgni, mikor itt volt – szakította el magát az érte rajongó lányseregtől Elle, és visszaült hozzánk.  El kell ismerni, ő nézett ki a legtisztességesebben, feltűzött, enyhén hullámos parókája beillett volna igazi hajnak. – Vele se működik?

- Szálljatok le rólam – könyököltem a korlátra, és a vad fényben hunyorogva azt lestem, melyik felszolgálót inthetem le, hogy ide egy tálcányi koktélt. Ezúttal a hányásig akartam inni, az elvonta volna a figyelmemet.

- Ne viccelj, ma ritka rendesek voltunk, ott volt az edzés, és rád se szálltunk, pedig késtél – várt hálát Elle, miközben meggyújtotta Bella cigijét, és magának is vett egyet.

- Csak hagyjatok.

- Ilyen a szerelmi bánat – makogta Georgine leverten, akinek még nem sikerült kikecmeregnie második berúgásunkból.

- Az egyik félnek talán – nevette el magát Elle. – Destin máshogy vezeti le a feszültséget. Hajnali három, és beüzemeltette a dodzsemet.

- Az működik? – kérdezte döbbenten Bella.

- Én is papírmasénak néztem – dörzsölgette a szemét April.

- Működik, már benne is ülnek, nézzétek – mutatott Elle cigit fogó két ujjával az alsó szint határára.

Távolról ki lehetett venni a világító, forgó oszlopot. A dodzsemeket ugyan nem láttam, de élénken el tudtam képzelni, Destin hogyan vezet. Kiskorunkban még nálam is agresszívabb volt, állandóan megpróbált áttörni a kordonon, hogy elüsse a szülőket.

- Talán megpróbálja betörni a fejét – támasztottam meg jobb kezemmel a fejemet.

Elle hirtelen elnevette magát, és hátrafordulva véletlenül meglökte a mögötte álló Cassidyt és még két lányt.

- Még semmi nincs veszve.

Arra se vettem a fáradtságot, hogy odanézzek, April már rugdosott is.

- Mi az? – címeztem kérdésem Bellának.

- Mi ez a roskatag hangulat? – éreztem a következő pillanatban egy kezet a vállamon.

Amúgy is sokan tapiztak, ha nem figyeltem oda, de Milo be is hajolt közénk, és nem hagyta, hogy elsodorja a tömeg újakat hozva helyére. Zakóján egy gomb volt begombolva, és összességében úgy festett, mint akit most löktek ki egy űrhajóról.

- Ne vegyél Romyval egy kalap alá – döntötte be pezsgőjét April.

- Örülök, ha a hölgyek jól szórakoznak – mosolygott előbb Elle-re, majd Bellára. Úgy tudtam, hogy ez jön. Csak, mint mostanában sokszor, azt nem, mikor.

- Tiéd fele királyságom, ha egy kicsit békén hagysz – nyomtam erőszakkal kezébe a koronámat. - Nekem holnap edzés.

Sose tartottam igazságosnak, hogy a sztársportokat, amilyen a röplabda vagy a hoki, egy napra tették, hogy tudja az évfolyam, mikorra lehet tenni a nagy bulikat, nekem meg maradtak a kemény másnapok.

- Tehetek érte, hogy javuljon hangulatod? – tudakolta Milo.

Helyettem April jelentkezett kéréssel.

- Leállíttathatnád a konfetti záport, azt hiszem, beragadt, már tíz perce hull a szemembe.

- Azt hiszem, tudom, mi a baj vele – sandított Milo a felettünk lévő emelet talapzata felé. – A fólia lufik sorban szakadnak ki.

Megköszörültem a torkomat.

- Elegem van, megyek dodzsemezni.

- Ha most lemész, minden kijön belőled – állt fel Bella.

- Na, és? – kérdeztem, és utat törtem magamnak.

A bulizók sorfalai tényleg olyan szorosan préselődtek egymásnak, hogy azt se vették volna észre, ha taknyon táncolnak. Lefogadtam volna, hogy egy-két behányás már meg is esett, ezért szorosan a korlát mellett haladtam. Belebotlottam egy társaságba, akik együttes erővel próbáltak szétfeszíteni egy ördöglakatot, ha már jelenlegi állapotukban esélyük se volt rá, hogy megoldják. Kikerülve őket besoroztam egy szabad helyre, onnan gyorsabban haladhattam. A szembejövők nem fáradtak a kiöltözéssel, egyszerűen magukra kaptak egy-egy teljes figurás kötényt, így azonnal tortából előbukkanó sztriptízessé, egzotikus táncossá vagy alulöltözött üzletasszonnyá válhattak.

Összecsúsztak a szemem előtt a képek, az egyik dzsungelharcos leszólított, azonban Bella elküldhette, mert a következő pillanatban ő állt előttem megragadva karom. Elhatároztam, hogy mondok neki valami okosságot.

- Jobban leszek, ha szétverek valamit.

- Magadat? – hajolt még közelebb, parókája mégse bukott le fejéről. – Majdnem leestél a lépcsőn.

- De mégse – kerültem ki akkurátusan, és tovább haladtam lefelé.

- Rossz ötlet most odamenned, a fiúk is benyomhattak pár üveggel.

A hely, ahol álldogáltunk, türkiz színt vett fel, és villódzni kezdett. A világító zuhanyra emlékeztetett, amit Destin szerelt fel, majd nagyon gyorsan le, amikor anya rájött, mivel mulatjuk az otthon töltött idő nagy részét.

- Egy koktélt kérjünk már.

- A kedvencedre már feltették a piakorlátot, úgyhogy szó se lehet róla.

- Más is megteszi – mondtam, majd meggondoltam magam. – Na, jó. - Kész vagyok elismerni, hogy szédülök.

Bella megragadta a lehetőséget.

- Nem lennél vetélytárs a fiúknak.

- Segítek – hallottam Milo hangját.

- Nem kell – mentem neki a falnak.

Bella élesen rám szólt.

- Ennyire Phil bulija óta nem vagy beállva, tűnés a kocsiba!

Hajlottam az engedelmességre, miközben észrevétlenül kezdtem lecsúsztatni ruhám pántját, hogy odakint olyan helyzetbe hozzam Bellát, ami miatt Milo nem tarthat velünk, már ha véletlenül akarna. Ma nem volt hangulatom hozzá. Meg senkihez.

Bár két segítségemnek köszönhetően többé-kevésbé előre kiszámíthatóan haladtam, egy lány így is végigkarmolta alkaromat. Mikor a fény felé fordítottam, akkor vettem észre, hogy csillámos szürke körömlakkjának lenyomata bőrömön maradt.

- Irány a ruhatár – irányítgatott Bella.

Észre se vettem, mikor értünk oda, a ruhatárosok ugyanolyan lehetetlen cuccokat viseltek, mint mi, csak azt, hogy Milo kis kabátomba burkol engem. Ő is észrevehette, hogy az inkább kiegészítő, mint kabát, mert a cipzárral nem vesződött. Ennek külön örültem.

Környezettemmel minimális kapcsolatot tartva értem oda Bella kocsijához. Ha nem azzal lett volna elfoglalva, hogy a kabát alatt derekamon csüng a ruhám, még örült is volna, hogy hajlandó vagyok beszállni, és nem nyávogok taxi után. Így, hogy felsőtestem meztelen volt a kabát alatt, csak intett Milónak. Miután belökött a hátsó ülésre, egyszerűen odaszólt egyet az ott várakozó tiszta fejű srácok egyikének, aki némi díj fejében szívesen hazafurikázott minket, majd visszametrózott.

- Legalább húzd össze magadon – szólt hátra Bella az anyósülésről. Hason feküdtem a hátsó ülésen, fejemet felemelni se volt kedvem.

Ugyanez a jelenet játszódott le másnap, harmadnap és negyednap reggel Belláéknál lévő szobám franciaágyán fekve. Az utolsó, amihez kedvem volt, a napkezdés. Azzal igazoltam magam, hogy Mr. Kalib örülni fog, amiért nem mászkálok el. Ezt alátámasztotta, hogy mikor első két nap előmásztam, a másnaposság tűrhetetlen rosszkedvvel párosult, ezért délután suli meg edzés után az ágyamhoz vezetett első utam. A röpisekre magasról tettem.

Szombaton se azért keltem fel, mert annyira mentem volna a plébániára.

- Ellátogatok anyám szalonjába – tájékoztattam Bellát a reggeliző asztalnál.

- Olyan rossz a helyzet?

Tudta, ha rossz kedvem van, elég odamennem, és máris felvidulok. Most is ebben bíztam, a sok víz és a homlokmasszázs után a friss levegőnek meg kellett tennie a hatását, hogy fényem teljében érkezzek meg az esküvői ruhaszalonba.

Imádtam azt a helyet, a rosszalkodás fellegvárának tartottam gyerekkoromtól fogva. Akkoriban azt kedveltem benne, hogy bármit leszaggattam, nem szóltak rám az eladók, mi több, megvédtek a kilétemről mit se sejtő vendégektől. Mostanra felhagytam a ruhatépkedéssel és dekoráció lopkodással, abban leltem örömömet, hogy végignéztem, ahogy az eladónők meghunyászkodnak minden betérő idióta előtt.

Közel se élvezhettem ki a bosszú ezen olcsó formáját, mikor beállított a butiksor egyik biztonsági őre.

- Keresik, Miss Hapeford.

- Kicsoda? – kérdeztem komoly hangon. Volt egy olyan tippem, hogy nem az atya az elmaradt kosárkakészítés miatt.

- Kérem, fáradjon velem.

Ezzel megadta a választ kérdésemre, további halogatás vagy kérdőrevonás nélkül mentem vele. Egy rendőrnő várt odakint. Arról tudtam, hogy szolgálatban van, hogy készültem egy hasonló látogatásra, máskülönben göndör hajával és elegáns, bokáig érő fehér kabátjával elment volna menyasszonynak is. Ahogy rá néztem, éreztem, semmibe se telne felcsapnia kabátját, előrántania pisztolyát, és egyéb módszereket igénybe vennie, ha a helyzet úgy kívánná. Velem udvarias volt.

- Romy Hapeford?

- Harmincas menyasszonyjelölt?

- Ami azt illeti, a nővérem az édesanyja üzletéből öltözködik – mosolyodott el.

- Mindig érdekelnek a vásárlói vélemények, meghívhatom egy kávéra oda szembe? – biccentettem a neves kávéház felé.

Azt hittem, jön majd a hivatalos szöveggel, de szerencsére, ahogy Mr. Kalib említette, engem megkülönböztetett figyelemmel kezelt. Mellesleg ő se kevesellte a délelőtt tizenegy órát kávézásra.

- Ha nem bánja a felvevőt – pislogott a táskájába, miközben a blokkok mögé bekészített ruhafogasra akasztottam kabátomat.

- Amennyiben a pincérek se bánják. Kérdezzünk meg egyet? – biccentettem jobbra a fejem, és elfordultam, hogy idehívjam egyiküket.

- Miss Hapeford – szólt rám a rendőrnő, továbbra is mosollyal.

A mosoly kávénk kézhez kapásakor tűnt el a szájáról.

- Szeretnénk minél gyorsabban, minél kisebb hírverés nélkül intézkedni, és minél kevesebb zavart kelteni az életében.

- Nyilván – biccentettem, majd belekortyoltam a kávémba.

- Megértem, ha itt és most nem akar róla beszélni, különösen egy rendőrtisztnek, azonban méltányolnám, ha kezdhetnénk valamit az időnkkel.

- Sok más lehetőségem nincs.

- Függő viszonyban van a szüleivel?

- Ó, nagyon is, de ne tartson attól, hogy ez befolyásolna, csak mondja, mit akar.

Vendégem vetett még egy pillantást arcomra, majd összekulcsolt kézzel látott a kérdésekhez.

- Került összetűzetésbe az édesapjával?

- Százezerszer – vágtam ki egy mosolyt.

- Komoly összetűzetésbe – hangsúlyozta.

- Lássa fent.

- Ha nem várhatok őszinteséget…

- Komolyan mondom, rengetegszer.

- Bántalmazta valaha is?

- Soha – válaszoltam, közben arcát kezdtem figyelni. Nem úgy tűnt, mint aki végig akar menni mindkét szülő elleni sérelmeimen, hogy így ismerje ki a családi hátteret. Célirányosan tudakozódott. – Most meg már apámat is bevonták?

A rendőrnő ívelt szemöldökéből ítélve igen volt a válasz.

- Kit kellett volna még?

Elszemeztünk fél percig, mire biztosra vettem, hogy valami más folyik itt, mint amire gondoltam. Nem lett volna nagy csoda, Maddyvel gyakran elbeszéltünk egymás mellett, mégis, mit művelhetett az apám?

- Miss Hapeford, értsem úgy, hogy magát egyáltalán nem bántotta az édesapja?

- Pontosan úgy – feleltem tenyeremet az asztalnak feszítve. – Kit bántott?

Gondos mérlegelés következett a rendőrnő részéről.

- Mennyit beszélgetnek a családban?

- Csak nem észrevette információéhségemet? – figuráztam ki tapintatlan kérdését. - Az apám ellen szól a vád? Kizárólag ellene?

- Kizárólag ellene – válaszolt nyomatékkal. – Van talán valami, amiről tudnunk kellene?

- Nincs. Nekem annál inkább, hogy pontosan milyen ügyben akar kihallgatni, főleg, miután családom teljes körét emlegette. Talán nincs jogom tudni?

- Jobb lenne, ha mástól…

- Ha már ide jött, és információt kér? A hivatalos papírból jöjjek rá vagy netán egy bírótól?

- Az édesanyjához kellene fordulnia.

- Hetek óta nem beszélünk.

- Miss Hapeford…

- Ha kérdezni akar, legyen olyan korrekt, és árulja el végre, mi áll a hivatalos feljelentésben!

- Okiratot nem idézhetek kiskorú jelentésében.

- De kiskorút kihallgathat? Minek néz maga engem? – álltam fel, mert láttam rajta, a szabályzatot legkevésbé az én kedvemért szegné meg.

Kifelé menet pár bankjegyet a pincérnő kezébe nyomva egyenlítettem a számla rám eső részét, majd hátra se nézve, kabátomat karomra téve mentem az ajtóhoz. A rendőrnő utánam akart jönni, de egy pillantásomba került a biztonsági őr felé, és míg a rendőrnő igazolta magát, hogy utánam jöhessen, taxiban ültem.

Tíz perccel később háborítatlan délelőtti csendben léptem a családi ügyvéd irodájának előterébe. Pillanatok alatt felfordulás támadt.

- Mr. Kalib a tárgyalóteremben tartózkodik, legyen szíves negyedórára helyet foglalni – kért meg a jobb oldali recepciós.

- Mr. Kalib jelezte, hogy azonnal várja – mondta rá fél percre társa.

Gondoltam, nem árt, ha egy diszkrét ügyvéd társaságában dühönghetem ki magam, mielőtt Miss Felixre rontok azzal, lesz szíves felvilágosítani, mi történik köreinkben.

A tárgyalótermet inkább néztem volna pálmaháznak a hatalmas kancsókban álló növények és fenséges kárpitú, többszemélyes fotelek miatt. A következő pillanatban leesett, tőlem aztán a sarki kocsma is lehetett volna. A karomról a parkettára csúszott táskám, mikor megláttam az emeleti ablak mellett álldogáló Miss Felixet.

Belépésemre felém sietett.

- Romy, ha sejtettem volna, hogy ügyvédet keresel…

- Az ügyvédemmel akarok beszélni – vágtam szavába.

- Hallotta a kliensemet – tárta szét karjait Mr. Kalib, aztán mutatóujját felmutatva jelezte, csak egy percet kér. Miss Felix biccentett, és kitekintett az ablakon. Ezen mérgelődve úgy mentem ügyvédemhez, mint egy durcás kislány.

Elfordulva álltunk meg, a fal faburkolatát néztem mellkasom előtt összevont karral.

- Mit jelentsen ez?

- Az érdekeit ezen túl is én képviselem, azonban Miss Felix egyezséget ajánlott. Azt javaslom, hallgassuk meg, ugyanis nagyobb a rálátása az ügyre, mint önnek vagy nekem. - Furcsálló pillantásomra folytatta. - Személyesen fogalmazta meg és hitelesítette a periratot.

Végképp összezavarodva fordultam az épp felém néző Miss Felixhez. Apám ügyvédnője képes, és apám ellen fordul? Ekkora árulást nem nyeltem be.

Miss Felix nem várt, amíg felé fordulunk, emelt hangon szólt hozzám.

- Sejtettem, hogy nem ismered a teljes tényállást, mindössze azt, hogy eljárást kezdeményeztek az apáddal szemben.

- Hirtelen apám ellen fordul? – pördültem meg, és kiléptem felé. – Talán, mert mikor még együtt volt vele, nem kaptam elég zsebpénzt, és most akar érte kárpótolni?

Miss Felix hallgatott, nem azért, mert bármennyire is hatott volna rá bagatellizálásom, hanem mert nehezére esett bármit is mondani.

Mikor láttam, Mr. Kalib a tekintetemet keresi, elerőtlenedett a kezem. Mielőtt megint leejtettem volna a táskám, egy székbe tettem, majd melléültem.

- Magyarázzák meg, mi folyik itt - húztam fel egyik lábam támasztva az ülésen, nem néztem rájuk.

Mr. Kalib előrehajolva megnyomott egy gombot a telefonon.

- Legyen szíves beküldeni egy csésze teát – kérte egyik asszisztensét, majd hátradőlt, és velem együtt várta, hogy Miss Felix kifejtse a tényállást.

Hosszan hallgatott. Talán benne felöltött az, nekem hogy fog mindez esni.

- Segítene, ha találgatnék? – kérdeztem másik lábamat az asztal keresztrúdjára téve. – Ha megkeresném, merre csörög a dió?

Miss Felix továbbra is hallgatott.

- Mondja már – könyököltem az asztalra.

- Képtelen vagyok, Charles – fordult el fojtott hangon.

Lelki szemeim előtt megjelent az anyám. Hideg árnyalatú ruhákban páváskodó műkirálynő, még a haja is mesterkélten van féloldalasra vágva, mindig hideg a keze, műkörme elől bárki elhúzódna. Megérinteni sincs kedve az embernek. Mit hazudott össze?

Átforrósodott arccal vártam, mi következik. Mr. Kalib érzelemmentes hangon kezdett beszélni.

- Nem az a vádpont, amit korábban annak hittünk, Miss Hapeford. Ahogy sejtettük, fenyegetés volt az eredeti fenyegetésre, ami szerint önt bántalmazta az apja.

Dohogva fordítottam el az arcom.

- Mekkora sablon, és mennyire nem igaz. Apa sose bántott. Maradtak volna az előzőnél, jobban jártak volna.

- Szexuális molesztálásról van szó – tette hozzá Mr. Kalib.

Megdermedtem ültömben, majd durván pattantam fel, hátravágva a széket.

- Soha, érti, soha nem tett velem ilyet az apám! Az anyámnak és Maddynek elment az esze, ha ezt állítja!

- A nővére még nem lépett velünk kapcsolatba – mondta Mr. Kalib, meg se próbált csitítani. Természetesnek vette, hogy így reagáltam.

Nem úgy Miss Felix, aki aggályos pillantással nézett el. Értettem már, miért őt kereste fel az anyám, volt hozzám valami kiskötődése, és elhitte volna. Agresszívan fordultam felé.

- Nem tett ilyet!

- Nem mi képviseljük a döntésbírákat – mondta nyomatékosan Mr. Kalib, kifejezve ezzel azt, a maga részéről nem tudja, mit gondoljon az ügyről, de nem is az ő kompetenciája. – Ismertetnem kellett önnek a periratot, mielőtt kijut közkézre.

Haragommal acélozta meg magát, és továbbra is Miss Felixet néztem.

- Ne mondja, hogy nem ismeri a Hapeford örökség hatalmát! Persze, hogy az anyám le akarja járatni az apámat! – Mikor nem felelt, mély levegőt vettem. – Na, jó, akkor azt árulja el, mikor történt állítólagos megrontásom.

- Mikor hét éves voltál – nyerte vissza a hangját, ami mondjuk most remegősen indult.

- Hét évesen... hm, az edzőtábor előtt vagy után? – tettettem morfondírozást, miközben belül égetett a harag. Bármilyen is volt az apám, ezt nem érdemelte. Mivel nem kaptam választ, lezártnak tekintettem a beszélgetést. – Ne aggódjanak, beszélni fogok az anyámmal ez ügyben, méghozzá hamarosan.

Miss Felix marasztalt volna, ha mer, de nem volt az ügyvédem, Mr. Kalib pedig látta, mennyire szét vagyok esve, és úgy gondolta, jobb, ha nem maradok Miss Felix közelében.

Vettem táskámat és kabátomat, távozni készültem. Csendben nézték végig, hogy rántom fel egy mozdulattal kabátom zipzárját egész államig.

- Maguknak is jó étvágyat – dobtam vissza táskámba, majd megfordulva erősen megrántottam az aranykorlátos ajtót, hogy engedjen.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés