|
második fejezet
2018.07.18. 20:00
Nem számítottam rá, hogy hagynak fél órát odakint várni. Bellától bármi kitelt, de Milótól elvártam, ha már elhívott, foglalkozik velem annyira, hogy kinéz, itt vagyok-e. Hiába hívtam őket, senki nem felelt, így hogy elfoglaljam magam, belenéztem egy ott álló kocsi visszapillantó tükrében.
Napszemüvegem mögül pillantottam a világra. A szél megtépázta szőke, laza kontyba fogott hajamat, úgy vacogtak a fogaim, mintha jégkockát rágcsáltam volna, fülem hegyét és orromat kicsípte a hideg. Kétgombos kabátom zsebébe süllyesztettem kezeimet, engedve, hogy Gucci táskám leszánkázzon a csuklómig, és járás közben ott lengedezzen, cuccomat odébb hagytam. Miután megelégeltem önmagam csekkolását, mert már ez is untatott, leültem a sporthelyet körülvevő hófogó kősáncra, a mobilommal kezdtem szórakozni.
Tíz perc múlva Bella csodák csodájára visszahívott.
- Hol az ördögben vagytok? – kérdeztem bele, amint felvettem.
- Nem fogod elhinni, mi történt! – visongott bele. – Elhoztam Mézeskalácsot az útra, azt mondták, faházakban állatorvosi igazolással és oltással tartható, úgyhogy elmentem az itteni állatorvoshoz, ahol találkoztam egy fiúval, aki azt mondta, a kutyája neve Dögrovás, de ez nem igaz, csak le akart rázni, ugyanis azt hitte, rátapadnék, mert magamtól semmit sem tudok, viszont miután betolakodtam elé, és előadtam a doktornak, milyen fontos Mézeskalács mielőbbi beoltása, elismerte, hogy van bőr a képemen. Ezek után azt is hajlandó volt elmondani, hogy a kutyája Mazsola, hát nem aranyos név? Azt mondta, tudja, hogy nem néz ki mazsolának, de az anyja annyira szereti, mint a mazsolát, úgyhogy rajta maradt. Képzeld el, ahogy az állatorvosi rendelő előtt állunk a havon, a nap magasan az égen, a kutyák marcangolják egymást, és benyögi, hogy mehetnénk együtt kutyát sétáltatni!
- Na, álljon meg a menet – mondtam, amint szót kaptam. – Neked Destin tetszik!
- De ez a srác annyira édes! Ralphnak hívják.
- Ne gyere nekem ilyen hülyeségekkel!
- Ez nem hülyeség. Majd meglátod, ő is marad hétvégére.
Ez volt aztán az abszolút pofáresés, előkészítek mindent, erre Bellát elragadja a havas vidék varázsa. Utolsónak gondoltam volna erre. A kilengéseit bele kellett volna kalkulálnom. Egyelőre ezen túllendülve kérdeztem rá újra, hol van most.
- Magadtól is odatalálsz a házhoz, nyitva van – tért ki kérdésem elől. – A zászlókat figyeld, a tizenegyesben vagyunk.
Hagytam a csudába, tőlem aztán fel is falhatta a srácot, ha arra támadt kedve, elindultam megkeresni a tizenegyes házat. Milóra még mindig dühös voltam, de őszintén, nem volt újdonság, mostanság mindenkire mérges voltam, szeretett nyugalmam úgy hagyott el, mint hód a várát áradáskor.
Miközben megvívtam a saját csatámat a hóval, ami itt sokkal inkább feltorlódott, mint a szálloda előtt, magam után vonszoltam gurulós bőröndömet, amiben az egész mindenség összegyűrődhetett mostanra, azon gondolkodtam, mit csináljak Destinnel. Az, hogy Bella meg ő, már egy ideje a fejemben volt, olyan lett volna megválni a gondolattól, mintha a gyerekemet eljegyeztem volna valakivel, akivel a házasság külső tényező miatt nem jött össze, pedig a gyerek is ezt akarta. Határozottan rosszul éreztem magam miatta, de hát már megszokhattam, hogy időlegesen nem mindig irányíthatok, így a soros döccenést tompítva a zászlókat kezdtem lesni.
Viszonylag hamar megtaláltam a tizenegyes számot, odáig eljutni volt a nehéz. Eddigre már észrevettem, hogy a kocsik számára fenntartott utakat eltakarították, azonban azok nem egymásból indultak, és nem faházunk felé tartottak, így kénytelen voltam térdig gázolni a hóban. Mikorra odaértem a házhoz, és felléptem az elkerített tornácszerűségre, soha többé havat állásponton voltam.
Fújtatva nyitottam be.
- Milo! – kiáltottam el magam. Nem jött felelet. – Milo!
Egy kutya szaladt ki válaszul.
- Te nem Mézeskalács vagy – néztem rá.
Bella ír szettere nem is üthetett volna el jobban ettől a kutyától. Sovány volt, mint egy agár, fehér, büszke testtartású. A fülei megijesztettek, mereven felfelé álltak, mint a prédát látó vadé. Szeme vadul tapadt rám. Már komolyan elkezdtem volna félni tőle, ha nem hall meg valamit, és rohan be a belső szobába.
Már azon kezdtem gondolkodni, biztos a jó ház felé kanyarodtam-e, amikor Milo szólt ki a belső térből.
- Gyere csak!
Mérlegeltem, megéri-e nekem a srác, ha egy ilyen kutya őrzi, majd úgy döntöttem, a küszöbig elmerészkedek. Bár dühös voltam rá, amiért nem jött ki elém, betojtam annyira a kutyától, hogy ne akadjak ki rá. Kényelmesen terpeszkedett az ablak előtti két fotel egyikében. A kutya még mindig engem bámult, ezúttal a fenyegetésbe szemrehányást keverve, ha nem rettenek meg tőle, eszembe jut, Destin szellemét hozza körünkbe.
- Szép kutya – mondtam óvatosan.
- Ibizai kopó – veregette meg a kutyája fejét.
Ismertem a fajtát, és barátságosnak tartottam, nem értettem, ezen példánya miért néz olyan rosszindulatúan.
- Egyedül vagy vele? – kérdeztem még mindig nem bírva elvonatkoztatni az állattól.
- Aha. Bella reggel elhúzott, a haverom meg most szaladt le valamiért, én maradtam Pankrátorral.
Láthatóan jól szórakozott rajta, hogy ezúttal hozzá se merek érni, nemhogy az ölébe üljek, így, hogy a kutya köztünk áll.
Pankrátor még mindig nem viseltetett bizalommal irántam, néha beleszagolt a levegőbe, és végig engem figyelt. Ahogy nőtt a vele töltött idő, egyre inkább éreztem úgy, őrző-védő kutyával állok szemben.
- Gyere csak, gyere – mosolygott rajtam Milo. – Pankrátor nem bánt, ha nem zargatod.
- Értem – feleltem Pankrátort nézve. Egyetlen mozdulattal ereszkedett fekvésbe, és már nem csak engem figyelt, de az egész helyiséget felügyelet alatt tartotta. Eszem ágában se volt hozzáérni. Az ajtónak dőlve néztem körül.
Alacsony mennyezetű, szűkös faházban voltunk. Előterében majdnem olyan hideg volt, mint odakint, bent a szobában se sokkal több. Egyik lábamról a másikra állva nézelődtem.
- A külső szobát nem használjuk, csak a főzőkonyhát és a két hálószobát. A tiétek a bal oldali.
- Köszi – mondtam, de még mindig nem tudtam, mi a frászt csináljak. A kutya továbbra is engem bámult, a feszültség egyre erősebb lett.
- Nyugodj le – fricskázta meg Milo Pankrátor orrát, amikor megunta, hogy vele egyáltalán nem foglalkozok.
A jég nem tört meg teljesen, de Pankrátor elunta terrorizálásomat, a földön szaglászott, én pedig leültem a szomszédos fotelbe. Milo mérföldekkel lazább volt, mint én, mikor mellé húzódtam, megsimította a karomat.
- A kabátot nem veszed le? – érdeklődött.
- Inkább még hagyom, úgyis hűvös van – választottam a mozdulatlanságot.
Biccentett, már máson agyalt.
- Destin mégis elengedett? - Nem feleltem. - Ja, hogy úgy. Nem akadályozhat, úgyis azt teszed, amit akarsz.
- Mint minden normális emberi lény – feleltem.
- Ha te mondod. Bella egész álló nap azzal a Ralph-fal lóg, gondolod, nem is igen fogjuk látni?
- Gyorsan jön, gyorsan megy.
- Ami nem megy gyorsan neki, az a takarítás, óriási rumli van a szobátokban. Mézeskalács duplán összejárkálja, de nem bánom, Pankrátor legalább lefoglalja magát vele.
- Már Mézeskaláccsal?
- Aha. Odavan érte.
Felcsillant egy kis remény.
- Tényleg? – A kutyára néztem. – Tudod, kit szeret Mézi a világon a második jobban? Engem, szóval légy...
Még végig se mondtam, Pankrátor megint meredten bámult rám. Ijedten fordultam Milo felé, reméltem, addig se támad meg.
- Megmentenél? – kérdeztem halkan. – A kutyád már megint utál.
- Mondd ki a nevét, attól megnyugszik.
- Pankrátor – tettem úgy, ahogy mondta. Hangom könyörgően hatott, mire a kutya leszállt rólam. Elhatároztam, hogy amíg itt vagyok, kerülni fogom. Ismét Milóra néztem. – Mit csináltatok a hét elején?
- Síelni tanultunk meg esti programokra mentünk.
- Tudsz síelni? Akkor máris jobb vagy, mint én – kezdtem felengedni.
Beszélgetésbe merültünk, és alig vettem észre, hogy már nem is zavar a szőnyegen fetrengő Pankrátor. Fél óra múlva már a gyomrom se rángott.
Az egy újabb fél órámba telt, mire a szobánkban nagyjából felszámoltam a rendetlenséget, és minden ment a szemétbe. Ekkor futott be Bella. Fekete haját éppen a fonatból bontotta ki, oda se figyelve lépett be. A szobánk előtti főzőfülke sarkából figyeltem. Nagy, sötét szeme miatt arca szebb volt az enyémnél, és ha valamivel teltebb is volt nálam, ruhái mindezt előnyére fordították, bár most a pufis kabáttól úgyse látszott semmi lényeges.
Mikor észrevett, aktivizálta magát, berohant a szobánkba. Egész jól ráláttam.
- Mézeskalácsot mindenki szereti – száguldott az éjjeliszekrényétől a ruhásszekrényig, kihúzta összes polcát, és az én ruháim között kezdett keresgélni. Nem tudom, mit keresett, jó három mérettel nagyobb ruhákat hordott, mint én, gondolom a kezét akarta lefoglalni. – Még Szentjánosbogár is.
Már csak azért se kérdeztem rá, az meg milyen állat.
- Meg se kérdezed, milyen volt az apámmal síelni? – érdeklődtem a térdemre vett tányérról elvéve egy újabb kenyérszeletet.
Vajazás közben őt figyeltem. Kirántotta egy felsőmet, és maga elé próbálta.
- Még nem is meséltem, hogy Ralph a szomszédos suliba jár – ömlengett tovább.
- És ez engem hol érdekel? – bosszankodtam leejtve egy vajdarabkát. Otthagytam a földön.
- Több közös kiruccanásunk lesz, hát nem szuper?
- Bella, miért nem beszélsz velem? – fortyantam fel, mert következetlen, esztelen kirohanásai egy idő után az agyamra mentek.
- Hogy miért? – állt meg velem szemben, az eddig szemében villódzó fény elvadult.
Végére értem türelmemnek. Két perce futott be, azóta be se állt a szája, vele milyen csodálatos dolog történt, éreztem, valami van a háttérben, de ha nem nyögi ki hamarosan, tudtam, úgy teszek az egészre, ahogy van.
- Miért?
- Még mindig nem szakítottál vele!
Azt hittem, ez a Ralph és a vele járó hormontenger annyira felkapta, és messzire röpíti, hogy Destin egy ideig eszébe se jut, mégis ez volt az egész oka. Elnevettem magam. Bellát idegesítette vidámságom.
- Ha a gonosz menyasszonyt keres, jelentkezz nála, Romy Hapeford.
- Most mi van? – csórtam egy kis vajat az egyik kenyérről az utolsó szelethez. A pirítóssütés jó ötlet volt egészen addig, amíg nem nekem kellett megcsinálnom. – Az a baj, hogy beszélek Milóval?
- Lefeküdtetek? – szegezte nekem a kérdést.
- Persze, ágyba bújtunk, hogy utána meleg kabátba öltözve, vajat kenegetve köszönthesselek – ironizáltam.
- Nem Milóval – sziszegte. – Destinnel!
Így már egy fokkal értelmesebb volt a kérdése. Olykor a vita hevében egymásnak estünk, de annak köze nem volt a békéltető szexhez, utána ugyanúgy haragban voltunk, mindössze kevesebb energiánk maradt egymás bántására.
- Egyszer – feleltem rezignáltan az utolsó szelet kenyérbe állítva a kést.
- Az egész alatt?
- Igen. Vagyis akkor rögtön kétszer, de nem számít. Utána hiába töltöttünk együtt további három estét, nem volt semmi – tettem félre a vajas kenyereket, és felhúztam a lábaimat az ágyra.
Destinnek bőven lett volna ideje ágyba vinni, akit csak akar. Esténként a szálloda bulijába is lement, mint ahogy később én is, de olyan nagy kiterjedésű területen zajlott a parti, hogy nem láttunk rá a másikra.
- Nem hagyhatnánk a Destin-Milo dolgot? Jelenleg egyiket se nagyon értem - mondtam végül.
- A te sarad – dobta vissza a ruhámat a fiókba. – Addig szenyózol a srácokkal, míg le nem csulázod magad.
- Ezt is Ralphtól tanultad?
- Saját kútfő.
- Meddig fogsz haragudni rám?
- Ameddig nem szakítotok.
- Megnyugodhatsz, hétvégén csinálok egy olyan disznóságot, amit nem nézhet el – terveztem a napfényes jövőt. - Hallottam, mit terveznek Jake-kel.
- A vasárnapi termálfürdőről beszélsz? – jött rá egyből. Georgine riadólánca miatt mindig képben volt. – Miután annyit papoltál neki arról, hogy semmi pénzért el nem mennél? Mi a frászt akarsz? Utálod a helyet!
- De ők imádják. Ezért csapunk a közvetlen közelében párhuzamos partit.
- A srácok ki lesznek akadva.
- Nem is békülni akarok.
- Beszállok – mondta azonnal, nem csak azért, mert a Destinnel való szakítás mellett volt, hanem szerette a botrányt, főleg, ha a fiúk itták meg a levét. Letelepedett ágyára, és csatlakozott hozzám a tervezésben. Hirtelen mindketten megfeledkeztünk a ránk váró Milóékról. – Kell néhány besúgó.
- Jake.
- Nem mondod!
- Smároltam vele.
- Az ördögszekér! Ki nem találtam volna. Akkor ő meg Martin – ajánlotta az évfolyam legidegesítőbb srácát, aki az ég tudja, miért tartozott Destinék körébe. Philnek udvarolt volna bőszen, ha tud, mindent megtett értünk, amíg infókhoz juttattuk róla. – Lányok közül kire gondoltál?
- Mindenkire.
- Ne már, én semmiféle tipi-tapiban nem vagyok benne, míg úgy hallottam, Cassidy nem ilyen elzárkózó.
- Miért, azt hiszed, Georgine igen?
- Viccelsz?
- Mondtam, hogy ne akkor vidd Mézeskalácsot féregteleníteni, nem?
Muszáj volt elmesélnem, Georgine miket művelt az egyik alsós csajjal egy hasonló bulin, nyakig voltunk a témában, amikor Milo bekopogott. Épp azt meséltem, remélem nem esnek túlzásokba, nehogy feljelentsen a termálfürdő tulaja.
- Nagyszabású parti van tervben? – lépett be, miután kiszóltunk, hogy szabad. – Este mi is elmehetnénk.
- Jó! – lelkesedett Bella. Visszatáncolt a ruhásszekrényhez, tovább keresgélt a ruháim között.
A pirítóskészítést késő éjszakára, buli utánra hagytuk, betettük a hűtőbe a kész vajas kenyeret, és nekiálltunk készülődni. Bella elszakította egy felsőmet, mert szerinte nem volt elég dekoltált, és míg a szemhéjtussal ügyeskedett, egyfolytában beszélt.
- Zárás után kellene bérelni. A jégleszórás meg akkora hülyeség, szerintem hagyjuk.
- A süllyesztett medencéknél úgyis felesleges.
- Bevállalnád?
- Apámnak bűntudata volt, amiért Destinnel nem éreztük jól magunkat a síelésen, írt egy csekket vigaszul.
- Régimódi, de jó – örült meg. – Imádom, amikor kikészíted a papádat.
- Nem csináltam semmit, csak nem voltunk dalolós kedvünkben.
- Szegény Destin – állt meg egy pillanatra, majd sürgette magát, térjen vissza a buli tereire. - A koktélokkal hogy állsz?
- Szarul. A lányoknak szervezhetünk koktélozást, addig is a pohárral lesz elfoglalva a kezük.
Tovább mondta, mi minden lenne még jó ötlet. Hagytam, hogy kiélje magát, ha már egyikünk se vágyott csak úgy semmilyen indok nélkül bulit csapni, most jó lehetőség nyílt ötleteink megvalósítására. Még csak túlzásba se esett, a lehetetlen programpontokat ő maga szórta ki.
A porpúderrel megigazítottam a sminkemet, majd magára hagytam, hagy szórakozzon, és kimentem megnézni Milóékat. Meccset néztek egy haverjával a kistévén. A két kutya nyugodtan feküdt egymás mellett az ablaknál, fülök se rezzent az időnként felharsanó szurkolásra. Karba tett kézzel dőltem az ajtófélfának.
- Mégse megyünk?
Az ordítozás közben is meghallottak. Milo felém fordult, tekintete megakadt farmeromon.
- Ezt a csalódást – beszélt combomnak.
- Ezelőtt nem mutattál ekkora érdeklődést – löktem el magam az ajtófélfától, és leültem a barátja mellé az ágyra. – Akkor mi lesz? Maradtok meccset nézni? Egyáltalán mi ez?
- Fogalmunk sincs, de nézd azt a pasit, mindjárt elesik! – intett a tévé felé Milo.
Valóban elesett, méghozzá olyan mókásan tette, hogy nem bírtam megállni egy nevetést. Milo haverja, Greg rám szólt.
- Hé, hé, nekik drukkolunk.
- Bocsi – nevettem tovább, képtelen voltam leállni, még Pankrátor jelenléte se gátolt benne.
Nem képzeltem volna, hogy ott ragadok mellettük, de így történt, főleg, miután kinyújtózhattam Greg mellett, így, hogy nem kellett figyelnem, Milo mennyit lát nem kicsit előnytelen pozitúrámból. Greget és a kutyákat nem zavarta, ahogy Milót se, hogy nem mellé telepedtem le, ahogy rám mászni se akart minden pillanatunkban, úgy az sem mozgatta meg, hogy másik hímnemű mellett ülök, és még a lábunk se ér össze, inkább felrázta a chipset,és jó sósan öntötte ki nekünk.
Milyen bődületesen más volt ez, mint mikor együtt érkeztünk a buliba Destinnel, mégis külön szobába ültünk be. Leereszthettem, lazíthattam, és senki nem mondta, hogy a korunkbeliek kötelező programja a buli, indulás teljesíteni.
- Mi van? – jött be Bella buli szerelésben.
- Semmi – feküdtem el éppen az ágyon, hogy elérjem a chipses zacskó szélét.
Felmérte a helyzetet, majd lehuppant Milo mellé. Nagy mosolyt vetett rá.
- Ki a legszebb a szobában? – örült a konkurencia hiányának.
- Ti – mondta rá Milo.
- Helyes – ment bele ő a diplomatikusságba és a meccs előtt maradásba. Ekkorra felmérte, jobb, ha szem előtt vagyok, az meg pláne, ha nem találok magamnak további srácokat, akikkel megcsalhatnám Destint.
Megkönnyebbülten engedtem le a vállam, majd velük együtt megtapsoltam egy esést.
A faházban éjszaka olyan hideg volt, hogy Bellával össze kellett bújnunk, ha nem akartunk szétfagyni. Szinte egész éjjel azon vihogott, hogy felvettem jó vastag lábtyűmet, de nem az én lábam fagyott le. Igazság szerint senkié, a kutyák is megúszták, másnap reggel vidáman bóklásztak a hóban.
Itt lenni annyira más volt, mint az apámékkal való síelés, hogy legszívesebben visszaszívtam volna a vasárnapi buli ötletet, hogy késő délutánig maradhassunk, de Bella már továbbadta Philnek, aki Georgine-nak, ő Aprilnek és Elle-nek, ők meg így tovább, míg mindenkihez el nem jutott. A tiltólista bejött, a rajta szereplők vérig sértődtek, annyira, hogy azonnal beárultak minket a fiúknak. Jake leadta a drótot, hogy tudnak róla, emiatt számíthattunk rá, hogy vasárnap este látogatást tesznek nálunk. Nem érdekelt, hogy Destin egyszer se telefonált rám, sms-t se küldött. Minden ment a maga útján.
Vasárnap délután eljött a síelés ideje. Greg ügyesebben csatolta fel a sílécet, mint én, de nálunk sokkal szerencsétlenebb volt Milo és Bella, előbbi hátrabukott a síléc felvétele közben, utóbbi azt mondta, nem bízik a síbotokban, inkább nagyobb felületű tárgy után nézett, végül egy baseball ütőt nézett ki magának. Jót nevettem rajtuk, sportgimnázium tagjaiként a maximumot hozták. Greg elnézően mosolygott rajtunk. Ő volt az egyedüli, aki más suliból jött, és nem csak a sítudást hozta, a toleranciát is.
- Nem lesz gond, gyerekpályán siklunk – adta áldását az előttünk álló délutánra Milo, és a síbotokkal előrehajtva magát elindult. Pankrátor vidáman pattogott a nyomában.
Mézi nem volt ilyen bátor, folyton Bella mellé settenkedett, hátha ő majd megvédi a hótól. Nos, nem védte meg, inkább maga esett el. Szegény kutya Pankrátortól várt ezek után segítséget, aki viszont Milóval törődött.
- Ralph azt mondta… - kezdte Bella, majd úgy elesett, hogy belefejelt a hóba. Nem lett baja, csak fintorogva nézett fel.
- Ez a Ralph, már sose ismerjük meg? – ciccegett Milo.
- Lehet, nem is Ralph a neve – mondta Greg.
- A kutyája neve Mazsola, miért hazudna másban? – kérdezte Bella.
- Azt mondtad, az elején Dögrovásként mutatta be, lehet, az volt az igazi – heccelte Milo. – Csak utána találta ki a Mazsolát. Tiszta fogás.
- Mit tiszta fogás, nem vagyok én ponty! – emelte fel a barátnőm a baseballütőt.
Milo elsíelt a közeléből, és lenézett a pályán.
- Az utolsó csinálja a vacsorát!
Elindult lefelé. Bella csetlőn-botlón követte, a nyomukban Pankrátor. Biztonságosan haladtunk a tanulópálya kijelölt ösvényén a fenyők között, a többiek a mozgásnak örültek, én annak, hogy nem kell beszélnem. Amikor másokkal voltam, a szex és a piálás volt az, ami felmentett a fecsegés alól, egyébként állandóan beszéltek hozzám, és az esetek többségében válaszolnom kellett. Ez most így nagyon jó volt.
A lesiklás baj nélkül ment, csak a pálya végén gyorsítottunk. Milo meg Bella már ott voltak, a hóban ültek, és egymással veszekedtek. Pankrátor odaszaladt Greghez, mi pedig hátranéztünk. Mézi tíz méterrel lemaradva szaladt utánunk, menet közben kicsit elcsellenghetett.
- Úgy tűnik, Mézeskalács lesz a soros – jegyeztem meg.
Mikor eljött a vacsora ideje, és kiléptem a főzőfülkébe, nem találtam ott senkit. Máshol se voltak, megint leléptek. Nem bántam, nemsokára nekem is mennem kellett, méghozzá haza, hogy időben odaérjek a nyamvadt bulira. Körülnéztem a házban, majd kisétáltam a tornácra, ahol is ott találtam Milót.
Olyan típusú hordozható grillel küzdött, amilyet Gerogine-éknál láttam a medence mellett. Vagy őt ismerve pont azzal. Gondolhattam volna, hogy nem Georgine ötlete volt beállítani egy olyat.
- Mégis te csinálod a vacsorát? – kérdeztem behúzva magam után az ajtót.
- Greget nem érdekli, Bella bulit szervez, Mézeskalács meg kutya – mondta rajta tartva kezét az egyik fogantyún.
Levettem a kesztyűmet, és beálltam mellé segíteni a grillezés körül. A grillrácsokat le kellett mosni, beállítani a megfelelő magasságot, és ha már ennyit megcsináltam, segítettem neki kihozni a tornácra a tálcákra tett mindenféle ennivalót, majd nekiálltam az előpácolt hús nyirbálásnak.
- Elkényeztetsz – mondta, amikor műanyagszékemben hevesen ugrándoztam arrébb, nehogy leessek a tornác széléről.
- Úgyse gyakran csinálok ilyet – vontam meg a vállamat, majd a hóba dobtam egy rohadt krumplit. A többit félbevágtam, és ráfektettem a rácsra. – Alá kéne gyújtani, nem?
Külön procedúrát jelentett felkutatni a gyújtófolyadékot meg a többi szükséges cuccot, de végigcsináltuk, és a végén hóval fedtük be a parazsat.
- Vacsorára nem maradsz? – ajánlotta fel a kész kaját.
- Inkább nem. Megyek, mielőtt rám sötétedik.
- Fogsz kapni repülőjegyet?
- Fogok – válaszoltam nem taglalva, apám kapcsolatai révén milyen egyszerűen el tudok jutni a világ bármely részére záros határidőn belül.
Elnézett, én meg visszanéztem rá. Az együtt töltött pár nap villámgyorsan elrepült anélkül, hogy realizáltam volna, mi sem történt közöttünk. Tévézésnél közel ültem hozzá, és megvédett a kutyájától, de ez volt a maximum. Most úgy mosolygott, mintha azt várta volna, helyben kapjam le a kimaradt romantikázás miatt, azt sugallva, ő aztán nem fog. Nekem volt barátom, nekem kellett kezdeményeznem, különben nem viselte volna el Destin öklét.
Átgondoltam a helyzetet. Destinnek mostanra unnia kellett a kialakult helyzetet, az utolsó cseppet a pohárban az esti buli jelentette. Jobb volt letudni őt, és utána elszórakozni Milóval. Meg aztán, ha ő nem kapkodott értem, megérdemelte, hogy köszönés nélkül, vidám mosollyal fordítsak neki hátat, és trappoljak le a lépcsőn. Így tettem.
*
A bulin a szokásosnál is féktelenebb volt a hangulat.
Most, hogy a fiúk ki lettek zárva, a lányok őrültek módjára rohangáltak a medence körül, bikinifelsők repültek le, és mindenki hangosan nevetett. A lányok egy részét életemben nem láttam, felükkel, ha szót váltottam. Hozták a csapót, és időnként benyújtották a fotózkodók elé. Messziről kerültem az ilyen csapatokat, és amikor Elle oda akart rángatni az egyikhez, lehámoztam magamról a kezét, és az előmedence bokáig érő vízébe lépve tértem ki egy másik társaság elől.
A pezsgővel körbejáró alkalmazott szerencsétlen képet vágva kereste tekintetemet, csináljak már valamit velük, de eszem ágában se volt, minél őrültebb volt a buli, annál jobban feküdt. Bella pont fordítva gondolta, mindent megtett, hogy a vendégeknek legyen mivel lekötniük magukat, és ne a hülyeség menjen, beszerzett egy rakás jojós lufit meg világító jégkockát, hátha azzal elmúlatják az időt.
Ami azt illeti, nem voltam túl jó passzban. Az arany ajtódekor majdnem a nyakamba szakadt, amikor April meg akart ölelni, a csajok nyafogtak, miért nem kerítünk használható pasit, majd miután rájöttek, Destinék eggyel arrébb vannak, szavazni akartak, melyiküket hívjuk át.
Bellára a puncsos asztalnál találtam. Az eleve kutyul kavar puncsokat képes volt egymásba önteni. Azon kevesek egyike volt, aki magán hagyta a fürdőruháját. Én egyenesen csodaborágnak számítottam sárga felsőmmel és fehér szoknyámmal.
- Ha Destinék nem szereztek volna tudomást a buliról, most megtudnák. Leszakad a plafon, olyan hangosak – köszöntött Bella nagyot kortyolva puncsából. – Merre van Georgine?
- Fogalmam sincs.
- Jobb távol maradni tőle. Legutóbb, mikor láttam, alkoholos tejszínhabot fújt az egyik lány szájába.
Elvettem egy érintetlen poharat, teletöltöttem borral, és kiittam. A lányok nem zavartatták magukat, a hozzánk közel állók egy rózsaszín boával fotózkodtak fél pucéron. Kezdett elegem lenni az egészből. Csak szakítani akartam Destinnel, és menni.
A nimfamódra mozgó, kecsességét sportossággal kioltani igyekvő Phil ért mellénk. Glória volt a feje fölött, barna haját felcsavarva hordta, bőre fehérségét kiemelte narancssárga bikinije. Mivel Destin jó barátai közé tartozott, nem számított be kebelbarátnőim közé, de ez kicsit se érdekelte. Amíg a szerinte idegesítő Phillis helyett hajlandóak voltunk Philnek szólítani, kerek maradt a világ.
- Nem azért, mert bajom lenne a bulival, a de fiúk kaszinópartiznak – jelentette be lemondó hangon. - Miért nem csinálunk mi is olyat?
- Azért, mert egyedül te szereted a szerencsejátékot. De menj csak nyugodtan át, érezd jól magad – biztattam, hátha akkor Destin hamarabb balhét csap.
Eddig fogalmam se volt, mit csinált, de biztos voltam benne, hogy vérig sértve érzi magát, amiért vele sose jöttem el, a lányokat meg magam invitáltam, pláne azok után, hogy napok óta nem láttuk egymást, nem beszéltünk, és nem kerestem. Mondjuk Philen pont nem látszott, hogy ideát milyen állapotok uralkodnak, viszont tudtam, ha Connor és Jaxon véletlenül nem is kérdezgeti a buliról, beépített embereim megteszik, így hamarosan részletbe menően tudni fogják a srácok, mi folyik itt.
Phil kicsit kérette magát, de mikor másodszor mondtam, hogy menjen már a fenébe, a glóriát fején hagyva sprintelt át. Arra számítottam, Phil átpártolása után öt perccel beáramlik az uszodát bérlő összes hímnemű, még mielőtt Apriléknek eszükbe jut, ha a srácok nem jönnek, ők mennek.
Az enyhén spicces April kirobbanó örömmel mosolygott Bellára és rám. Időközben visszavette ezüst bikinijét, szerencsemedálja ott lógott a fehér pántok között.
- Csajok! – kezdte, majd pár másodpercre elfelejtette, mit akart mondani. – Ja, igen, szóval szavazzunk!
- Szavazzunk – néztem rá unottan. Bella a puncsát itta.
April füttyentett egy éleset, mire a környéken lévők többnyire felé fordultak, már aki nem a földön hasalt, mert az kézfeltartással jelezte, hogy figyel.
- Melyik srácot hívjuk körünkbe? – kérdezte.
- Theót! – tette fel kezét egy alsóbb éves csaj.
Páran éljeneztek, April pedig megkísérelte összeszámolni, hányan jelentkeztek, de a művelet közben bebukott a vízbe. Hamar feljött, aztán azon töprengett, hogy egy mobilt látott a medence alján.
- Adj nekem is abból a puncsból – kértem Bellát.
- Szakítás előtt ne igyál.
- Tényleg – jutott eszembe, miért vagyunk itt.
Visszafordultam April felé.
- Ki akarja, hogy Jake jöjjön át? – kérdezte a vízből. Rengetegen jelentkeztek.
- Őt ne! – ellenkeztem. Hogy pont az emberemet vonják ki a frontvonalról, azt már nem. Hívták volna az egyik kigyúrt pojácát, már helyben lettünk volna.
April még a pián keresztül is szimatot fogott, columbói fordulatot tett felém, és megkísérelte összeilleszteni a részleteket. Mivel a helyes következtetéshez keveset tudott, nem sokra jutott, ezért is igyekezett a probléma gyökeréhez.
- Hívjuk Destint, ha már Romy a házigazda – nézett végig a szemembe, míg kinyilvánította akaratát, és várta a többiek válaszát.
A kis kígyók természetesen egyből azt sikongatták, jöjjön. És nekem ezzel semmi problémám nem volt.
- Hívjátok – hagytam rájuk.
Destin bejött, mikor hívták, de ott maradt az ajtó közelében Elle mellett, és megkérdezte, szeretnénk-e a puzzlecsokijaikból, mert nem bírnak velük (én a magam részéről megvagyok az ’egy melle egyik kockán, másik melle másikon’ nő nélkül is ).
Bellához fordultam.
- Miért nem jön már?
- Nem akar szakítani – mondta ki a szomorú igazságot.
Destint nem sikerült kellőképpen felhergelnem, úgy tűnt, másik srác jelenléte nélkül mit se ér a féltékenysége. Ez az egész színjáték kezdett az agyamra menni, hát még Bellának.
- Ha most neked adom, az oké? – kérdeztem rá nála.
- Mi a fenéről beszélsz? – vörösödött el. – Ne kezdd megint!
Alyssha jutott eszembe, és az, hogy szerinte azért nem akarok szakítani Destinnel, mert félek felvállalni az ezzel járó következményeket. Hogy én mondtam ki, én akartam, nem csak részeg voltam, és hülyeséget csináltam. Ahogy pörögtek a fejemben a dolgok, arra jutottam, akárhogy legyen, rosszul érzem magam itt, velük. Fojtogatott a lányok jelenléte, elegem volt belőlük. Felálltam, és odamentem Destinhez.
Elle még mindig mosolyogva beszélt neki, nagy megtiszteltetés érte a személyében. Nekem már lassan édes mindegy volt, ki veszi át, ha nem Bella, hát Elle, úgyis dobni készült a barátját.
- Destin – szólítottam meg.
Gimnáziumunk aktuálisan legmenőbb és egyben legádázabb lánya abbahagyta a neki való szövegelést, és sértődötten nézett rám. Csak most vettem észre, ahhoz képest, hogy medencés bulin vett részt, Destin rendes ruhát viselt.
- Mondjad, nyuszika – fogadott a szokásosnál fantáziátlanabb becenévvel, amiből leszűrtem, nem nyugodt ittlétem felől.
- Beszélnünk kell.
- Nekem is eszemben volt – mondta, majd a karomnál fogva megragadott, és a medence elkanyarodó vonala mellett kifelé húzott.
Ez ellenkezett tervemmel. Azt akartam, a suli felkapja szakításunk hírét, hamar kiélvezzék, és leszálljanak rólunk. A lányok jelenléte ahhoz is hozzásegített volna, hogy Destin vigaszt leljen náluk, és ne járkáljon utánam. Az egészet áthúzta, mikor a lépcsőforduló felé húzott.
Észrevettem a VIP szalagot, több méter hosszan vett körül egy nyitott ajtót, amin át rá lehetett látni a hanggörgetegben és sörben úszó medencére.
- Miről szeretnél beszélni? – állt meg mellettem Destin úgy, hogy ha nem akartam hozzáérni, a falnak kellett préselődnöm. Akkor már inkább hozzásimultam.
- Valami fontosról.
- Ha fontos, gondold meg kétszer – simította meg a hajamat.
Más ezt nézhette volna kedveskedésnek vagy poénnak, de fenyegetés volt a javából. Ezerszer hallottam, ahogy haverjainak és az ellenséges csapat játékosainak adott hasonló tippeket. Legfeljebb nem nyomta úgy nekik a csípőjét, mint nekem.
- Nyugodj le – löktem hátrébb. Két centinyit, ha mozdult, de tartóztatta magát.
- Egy kortyot se ittam, Romy – mondta higgadtan.
- Örömmel hallom – feleltem, miközben magamban átkozódtam. Phillel való szétmenése remekül példázta, hogy józanul sokkal nehezebb volt szakítás felé billenteni, mint mikor bepiált.
- A következő tíz percben előrukkolnál vele? – zökkentett ki a gondolkodásból.
- Persze. Pont tíz perc múlva – bólintottam, hogy felidegesítsem.
Valami nagy baj volt, mert nem sikerült, ráadásul, míg kétoldalt a falat támasztotta karjaival alsó feleinket figyelve, várva a tíz perc leteltét, éreztem azt a belső izzást, ami egyik közös bulizásunk óta meg-megkísértett.
Jócskán túl voltunk akkorra fűtve, a koktélozás nagyot taszított rajtunk, ráadásul a házigazda béna játékokkal várt minket. Destinnel rég nem voltunk ekkorra idegenek egymásnak, de miközben teljesítettük a játékokat a móka kedvéért, megmoccant bennem valami. Tudtam, hogy ez a játék célja, és liba vagyok, ha bedőlök neki. Többször eltudtam terelni figyelmemet róla az est folyamán, de amikor lenyugodtam, hogy újra önmagam vagyok, találkozott tekintetünk, és az egész robbant.
Nem életem legjobb szexe volt, de elég feledhetetlen mindkettőnk számára ahhoz, hogy mikor pár nappal később délután a büntetésből hazafelé tartottam, kijöjjön miattam az edzésről, és járni kezdjünk. Mostanra bizonyossá vált, hogy mindig élveznénk egymással a szexet, de a kérdés, amit feltettem magamnak, ettől csak még erősebbé vált. Destint én magam nem érdekeltem. Nem szeretett, csak a testemre volt ráindulva.
- Nem fogok veled lefeküdni – szólaltam meg legkeresetlenebb modoromban.
Furán mosolyodott el.
- Szakítani akarok – mondtam ki.
Ahelyett, hogy meglepődött vagy dühbe gurult volna, megsimogatta a vállamat, és egyik kezével áttért nyakam masszírozására.
- Felejtsd el – suttogta az állát homlokomhoz simítva, majd a tenyerét térdemtől indítva a szoknyám alá csúsztatta.
Elkaptam a kezét, és odébb akartam tolni, de annyira remegtem, hogy nem ment, és ezt megérezte. Ezen felbátorodva simogatta tovább a bőrömet.
A világ ugyanolyan kétélűvé vált, mint máskor, amikor hozzám ért. Egyrészről ködössé vált a környezet érdektelen része, másrészről éberebb lettem a zavaró tényezőkre, mint amilyen egy buliról kiszökő lett volna. De senki nem mászkált el. A buli dallamai akadálytalanul szűrődtek ki hozzánk, legalább annyira megzakkantottak, mint intimitás után sóvárgó érzéseim.
- Nem csak úgy mondom – súgta.
- Miről beszélsz?
- Komolyan gondolom, amikor becézlek. Nem bosszantani akarlak, amikor a falatomnak hívlak.
- Nem vagyok a falatod – borzongtam bele a szóba.
Azt hittem, képtelen überelni az eddigieket, de mit is mondhatnék, jó volt az érintésekben, tolakodás nélkül simogatta fedetlen bőrömet. Újfent megborzongtam.
Mint korábban remegésemet, ezt is azonnal megérezte.
- Beszélgessünk – súgta, majd felemelt.
Nem vett fel, csak átemelt a biztonsági folyosóként szolgáló, a lépcsőtől magas peremmel ellátott legörbített szélű döccenőn, és a folyosó egyik végébe terelt. A szekrényeknél jártunk.
Gondolt egyet, azután a földszint egyetlen zárt térszakaszához húzott, a zuhanyzókhoz. A zuhanykabin a kívántnál szűkebb és piszkosabb volt, az alján tocsogott egy kevés víz, ezért nem szívesen léptem be, de Destin megint elemelt a földtől, és cipős lábára állított. Lenéztem lábunkra, míg ő finnyáskodás nélkül támasztotta kezét a csempének. Mikor felnéztem, észrevettem, olyan közel állunk egymáshoz, hogy alig pár centi választ el tőle. Engem fürkészett.
- Nekem ez így nem… - húzódtam hátrébb. Egyik karját elvette a hátam mögül, és a kezemet ragadta meg. Eddig se tudtam mit csinálni kezeimmel, de az, hogy összekulcsolta ujjainkat, ha lehet, még jobban megzavart. Már mindkét kezemet fogta. Nem győztem elfordítani az arcomat. – Nem tetszik!
- Mit tehetnék annak érdekében, hogy tetsszen? – kérdezte.
Lehunytam a szemem, és összeszorítottam a számat, annyira kettősen értek az élmények. Ép ésszel fel se foghattam, mi történik velem. Mindent a szex számlájára írva húzódtam el tőle úgy, hogy talpaim továbbra is cipőjét tapossák.
- Ha nem, hát nem – állt le, de nem engedte el kezeimet, majd mintegy mellékesen feltette a kérdést, amitől alaphangon mindenkit kivert volna a frász. – Miért akarod a szakítást?
Kinyitottam a szememet.
- Rosszul érzem magam veled.
- Érdekes, úgy vettem észre, Milo Spenks előtt nem volt semmi problémád – csókolt homlokon.
Kirántottam a balomat a kezéből, és arrébb taszítottam. Háta nekifeszült a zuhany üvegfalának.
- Miattad van! Mindenre szexszel reagálsz!
- Ez nem igaz – mondta halkan.
- De igen, mindig a testemre koncentrálsz.
- Megmondjam, mi kellene neked? Egy hidegzuhany – lökött most ő a zuhanykabin átellenes részének.
Még ebben a helyzetben is undort éreztem a mocsok miatt, igyekeztem összehúzni magam, minél kevésbé kelljen a csempével érintkeznem. Azt hittem, mindjárt rám ereszti a hideg vizet, de nem tette. Helyette megérintette a mellemet. Ezúttal nem volt benne hátsó szándék.
- Tudod, mi ez? Egy mell. És ez? – fogta meg most hátsómat a szoknya felett. – Egy fenék. Ez a bőröd és a húsod, itt a csontod – siklott a tenyere csípőtájékomra. – Azt hiszed, másnak nincs ilyen? Hogy te vagy az egyetlen ebben az elcseszett városban, aki ilyenekkel mászkál?
Elengedett.
- Nem érdekel a melled vagy a combod. Csak a kezeid, őket szeretem – nézett le kezeimre.
Elkerekedett szemmel néztem rá. Végül elértem, hogy mérges legyen rám, ha mást is mondott, mint amire számítottam. Forró volt az arcom, szerettem volna valahova ledőlni, és úgy maradni, de ha beszélgetést akartam, megkaptam. Destin folytatta.
- Ami a gyűjteményed legújabb darabját illeti, nem érdekel. Tégy vele, ami tetszik, de ne lásd benne a megmentődet.
- Mitől kellene megmenteni? – támadt fel bennem a düh. – Tőled?
- Az életedtől, attól, ami vagy. Hogy a családod olyan, amilyen. Hogy én vagyok a barátod, Bella a legjobb barátnőd. Vársz valakire, aki fordít ezen az egészen. Játszod az érdektelent, amikor legszívesebben kiszaladnál az életedből. Ha találsz valakit, aki elém áll, azt mondja nekem, álljak félre, azt teszel, amit akarsz. Ha azt mondod, hogy nem akarsz engem, azt is megértem, de nem úgy, hogy kifogást keresel, a félelmeidet ismételgeted, és ahelyett, hogy mesélnél, menekülsz. – A nyakamra tette a kezét, úgy húzott magához. Durva mozdulatnak tűnt, de nem fájt, csak meglepett. – A francba a szexszel.
Némán meredtem rá.
- A barátnőm vagy – végezte be a beszélgetést, leszállított magáról, és kilépett a zuhanykabinból.
Karjaimmal a térdemre támaszkodva görnyedtem meg, a fejem zsongott a szavaitól. Nem értettem, mi történt.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
