Kint csontig hatoló hideg volt, bent döglesztő meleg, tökéletes este arra, hogy Destin szakítson velem, és vissza se akarjon nézni.

Kabátjainkat ledobálva az előszobában léptünk be a fogadószobába, ahol ketten két irányba mentünk, mint általában, ha együtt érkezünk egy buliba. Ő se igen akarta látni, mit készülök művelni, én se, ő mit.

Ismerőseink többsége fürdőruhát viselt, kevesen kivágott felsőt és sortot húztak, senkin nem láttam pulcsit vagy hosszú nadrágot. Ahogy az már csak Georgina-éknál lenni szokott, nem csak a nappaliban, étkezőben és hálószobákban folyt a buli, a fedett medencénél is, sorban ugráltak be a buli-szereléses fiúk és lányok, míg a fürdőruhások bele nem mentek volna, a medencét széles sávban körülvevő csempén ejtőztek üvegekkel az ölükben.

Ahogy az egyik srác felismert, felkínálta nekem az üvegét, mire beléptem a combjai közé, és úgy mentem tovább, hogy rá se néztem. A medencéből kicsapott a víz, ahogy páran vadul ugrándoztak és táncoltak benne. Nem ugyanaz a zene szólt, mint a nappaliban, de ha nem figyelem, fel se tűnik, egyik olyan volt, mint a másik.

Hamar megtaláltam Milót. Az egyik sarokban grilleztek páran, az égett húst visongatva dobálták a vízbe. Egyiküket se ismertem, és abból, amit láttam, nem is akartam. Milo hétköznapi ruhában egy torpedót evett nagy odafigyeléssel. Ölébe ugrottam, és megragadtam a torpedó másik végét.

- Szabad? – kérdeztem.

Haverjai, akik eddig nem láttak együtt minket, csodálkozva néztek ránk. Milo felém tolta a torpedót. Ettünk.

- Bella említette, hogy kettesben mentek síelni – mondta két falat között. - Hogyhogy nem a többiekkel?

- Elegünk van a nagy létszámokból.

- Akkor ne is ajánljam fel, hogy gyertek velem meg egy haverommal?

- Miért ajánlanál fel ilyesmit? – tettem fel a kérdést. Mostanra bizonyossá vált, hogy bármit csinálok, maximum annyira érdeklődik irántam, mint kutya a repülni nem tudó madárka iránt, a hirtelen felajánlás gyanús volt.

- Mert kell még két fő, és nem akarunk idiótát vinni.

- Ennyi haverod van, de nincs köztük egy normális se? – húztam.

- Ennyi barátnőd van, de nincs olyan, akit Bellához hasonlóan kedvelnél? – kaptam vissza, ami járt.

Bólintottam, és újabbat haraptam a torpedóból. A közepére értünk, ezért ettem még egy falatot, aztán visszaadtam a kezébe.

- Lehet róla szó, attól függ, mikor akartok menni.

- Vasárnap indulunk.

- Add meg a számod – vettem elő mobilomat másik karommal átfogva a nyakát.

A számcserével voltunk elfoglalva, amikor a Milo mögött ülő párocska balhészagú arccal nézett a hátam mögé. Tippelhettem, ki állt ott.

Akár meg is ijedhettem volna, ha olyan természet vagyok, mert százkilencven centi magas, izomzatban gazdag barátom nem volt az a kifejezetten pajtáskodó típus, különösen nem az eszmélés első perceiben. Fogalmam se volt, miért jött utánam, máskor sose tette, mindig elvolt haverjaival, bedobott egy kis sört, megcélozta a dartsot vagy Philék közé tagozódva tette, amihez kedve volt. Soha nem járt a nyomomban, ahogy ezt én se tettem vele. Erre most megragadta a karomat, és felállított Milo öléből.

Magamban dühöngtem, reméltem, több időbe kerül, amíg lebukunk, addig megbeszélhetünk ezt-azt. De ha már így esett, hogy még jobban felhúzzam Destint, úgy tettem, mintha mit sem számítana, hogy egy másik sráccal talál, se magyarázkodást, se bocsánatkérést nem kapott.

- Mit kerestél az ölében? – vont kérdőre Destin mindenki előtt.

A medence mellett és hullámaiban lévők kíváncsian lestek. Megvontam a vállam. Flegmaságom olyannyira arcpirító volt, hogy a jelenet puszta szemlélőivel is megutáltathattam magam.

- Mit nem?

Addig fel se merült bennem, hogy fájdalmat okozhatok neki, amíg meg nem rándult az arca. Arra számítottam, üvölteni fog velem, de hogy ennyire sokat ér neki a skalpom, arra nem.

Megfogta a kezem, és pont úgy nézett Milóra, mint azokra a srácokra szokott, akik megkörnyékeznek. Őket általában utána a suliban, ha tíz másodpercre láttam közelebbről, amíg elértek a folyosó tőlem távolabbi végébe.

- Maradj távol a barátnőmtől.

- Ő jött hozzám – árult el Milo, ahogy vártam.

Destin visszafogta magát, nem kezdett verekedésbe a medence környékén. Ezt Georgine-nak ígérte meg korábban, most tökéletesen jött. Megragadta a csuklómat. Nem rázott meg nagyon a dolog, amíg kifelé vezetett, azon méláztam, hogyhogy a szőkékre bukok.

Kihúzott a fedett uszodából, és az emeletre vezető lépcsők közötti italpultot célozta meg, ami mellett a házigazda Georgine állt, és sorban ráütött a srácok fejére, hogy ne keverjék a piát.

- Nem bánod? – kérdezte Georgine-t Destin.

Georgine futó pillantást vetett rám.

- Jobbról a harmadikba menjetek – vette ki szájából a szívószálat, és még egyet rásózott egy röhögő ismeretlen fejére. – Ne idd már el a rumot!

Mivel Destin képes volt visszafognia magát, tudtam, nem mindenki előtt fog szakítani velem, de az, hogy amint becsukódott mögöttem az ajtó, hozzám fordult, és megcsókolt, váratlanul ért.

Elhúzódtam tőle, és elfordulva az alacsony ruhásszekrényen lévő fafigurákkal játszogattam nagy lelki nyugalommal. Szakítás előtt mindig így voltam.

- Mit kerestél vele? – kérdezte.

- Odamentem – mondtam tényszerűen.

- Mert?

- A sítúráról dumáltunk.

- Sítúra? Ez új. Mikor akartál szólni?

- Ez most fejmosás akar lenni? – fordultam vele szembe.

Az apám nem büntethetett meg. Az anyám se. Nem tűrtem, hogy a majdnem-exem nekem álljon. Úgy láttam, fontolgatja a dolgot. Végül odalépett hozzám, és azt tette, amit mégúgy se akartam, megérintette az arcomat.

- Forró a bőröd – suttogta.

- Mert élek. Ha nem rángattál volna el, a medencében lehűtöttem volna magam.

- Ki mondta, hogy baj? – ragadta meg a csípőmet egyik kezével.

Meglepett pillantást vetettem rá, nem számítottam arra, hogy most, pont most le akar feküdni velem. Előző hétvégén, amikor nem volt fejemben Milo, gondoltam rá, most mégis duzzadt bennem az ellenérzés. Mert ki a srác, aki hagyja magát lealázni, majd lefekszik a lánnyal? Nem Destin. És ki a lány, aki a szakítást félredobva odaadja magát? Nem én.

Húzódtam volna el, ha hagyja. Felsőm nyaka alá csúsztatta a másik tenyerét, egészen hátra, az arcát enyémnek döntve. Bőrének finom illata, és a tény, hogy legalább olyan forró volt, mint én, felkavart. Éreztem az ismerős érzést, ami egyre feljebb kúszott, feledtetve velem a hét fáradtságát.

Tudtam, köztünk ez az egész testi, újból az lesz, mint mindig szokott, együtt leszünk, mert hajt a másik teste iránti vágy, aztán úgy fekszünk egymás mellett pár másodpercig, mint két elégedett állat. Annyian szerették a szex ezen formáját, osztoztak az örömökben, de nem lehetett elég, addig nem, amíg nem tudtam megértetni vele, hogy bajom van.

Destinben egész más dolgok zajlottak le, miközben végigfektetett a vendégágyon, és mikor el akartam tolni magamtól, megcsókolta a kezem. Megsimította a homlokomat, majd a nyakamat, és úgy nézett rám, mintha maga lennék a tökély. Azt hittem, jobban ismer. Mint Bella.

Átfutott agyamon mindaz, Bella mit gondol rólam. Szép vagyok… mint közülünk annyian még. Gazdag vagyok… mint mindenki más. Okos vagyok… mint az átlag. Jófej vagyok… amikor kedvem szottyan rá. A mi köreinkben ez nem jelentett sokat. Szűk kör volt a miénk, az is igaz, de pont azért láttuk át, mi a becses és mi nem, mert tisztában voltunk vele, hogy gimnáziumunk eltorzult értékrendje alapján vagyunk a csúcson.

Nem értettem, mi ütött Destinbe.

Ahelyett, hogy időt hagyott volna, lágyan tovább csókolgatott, miközben levette a nyakamból a felsőm pántját, és kikapcsolta a melltartómat. Az egész olyan lassú volt, mint még soha.

Amikor buliban csináltuk, mindig elkapott minket a hév, hogy minél gyorsabban tudjuk le, mielőtt valaki ránk nyit, többször is külön élvezetünket leltük abban, amikor a szex annyira jó volt, hogy már azt se bántuk volna, ha meglátnak. Ezúttal kizártuk a világot. Egyszer se kérdezte, akarom-e, de hagyta volna, hogy lelökjem magamról, ha nem. Nem annyira a sürgető vágyat éreztem, mint máskor. Destin sem kapkodta annyira a levegőt, mint heves játékaink alkalmával, felhevült bőrömet csókolgatta, és visszafordította az arcomat maga felé, amikor elnéztem.

Amikor végeztünk, szinte azonnal kibújtam alóla. Felnyögött.

- Ma mi jön?

- Activity – rángattam ki alóla a takarót, hogy körbetekerjem vele testem.

Ha már a szex újszerű volt, nem engedtem, hogy a továbbiak máshogy teljenek, mint szoktak. Nem szakított velem, semmi gond, legközelebb majd fog. A síelésnél úgyis meglátom, hányadán állok Milóval.

Azonnal felélénkült, és anyaszültmeztelenül, ahogy volt, átfordult a hátára.

- Mutogatás – nézett rám vágyakozással vegyes kíváncsisággal. Mintha az előbb nem látott volna mindent belőlem.

Emlékeztem a kártyákra, egészen gyerekkorunkra visszanyúlóan annyira sokat játszottunk együtt, még saját paklijaink is voltak, amibe a másik nem nézhetett bele, hamar kitaláltam, mit mutogassak el. A takarót hagytam a szőnyegre esni, és felkaptam ruhámat, egyrészt, ha valaki betérne, ne feltétlenül nézzen hülyének, másrészt, hogy Destin lassan jusson már el a szakítás gondolatáig.

A negyediket ugyanolyan hamar kitalálta, mint az összes többit.

- Csaltál! Megnézted a kártyáimat! – vádoltam meg.

- Nem én – nevette el magát.

- De igen, bármikor megtehetted. Nem ér!

A játékosság visszatért, és azt hittem, ezzel minden a régi mederbe terelődik, de amikor lendületesen felült, és magához hívott, minden volt, csak nem a szokásos. Máskor is csináltuk többször. Mi az, hogy. Egyszer még azt is mondta, hogy a szex a kedvenc sportja. De akkor aztán tényleg nekivadultunk, többször is leestünk az ágyról, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk, nevettünk és játszadoztunk, egyenlő felek voltunk. Most rajta ültem, mégis úgy éreztem, ő van felül. Ettől a különös érzéstől sürgetve zártam ki minden gondolatot.

Hosszú percekkel később már csak abban voltam biztos, hogy elfáradtam.

- Rájöttem – engedtem el magam továbbra is rajta ülve. Derekamnál fogva húzott le. - Azért csináljuk ennyiszer, mert ki akarsz fárasztani, hogy ne lehessek mással.

- Ennyi időbe tellett rájönni? – ölelt át.

Az arcába néztem, hogy komolyan gondolja-e, de csak megpöccintette az orromat.

- Menjünk haza.

Ez azt jelentette, náluk akar szexelni. Felkönyököltem.

- Máris?

- Maradt intéznivalód? – kérdezte a pólója után tapogatózva a félhomályos szobában.

- Nem sok.

Tudnia kellett, mire gondolok. Nem szólt semmit, arra se, hogy előbb kész lettem, mint ő, és miközben a nadrágját húzta, kiszaladtam a szobából, le a lépcsőn. Georgine továbbra is a piálókkal volt elfoglalva, most épp azt nem akarta hagyni, hogy szívószálat tűzzenek sötétbarna tincseibe, így nem álltam meg mellette, nehogy ott tartson, egyenesen a medencéhez mentem.

- Gondoltam, hogy gyorsan lezavarjátok – mondta Milo, amint meglátott.

- Bellával elfogadjuk a meghívást – vetettem oda neki, és már jöttem is kifelé.

Destin az előszobában volt, idegen kabátokat hányt le a mijeinkről, miközben két hokis kebelbarátjával, Theóval és Jaxonnal dumáltak ki egy csajt. Amint megláttak, felhagytak vele.

- Meg kéne, hogy verjünk – nézett rám Theo tettetett haraggal. – Te kis Destinlopós.

- Tőlem maradhat – mondtam megnézve magam a tükörben, mire Destin a kezembe nyomta kabátomat, és az ajtó felé mutatott, induljak.

Hátramaradt, és beletelt egy kis időbe, amíg kijött. Időközben kaptam egy hívást.

- Remélem nem fagytál át – borzongott meg, ahogy kilépett a melegből.

- A fagyhalál nem fenyeget, ha apám felbosszant – feleltem mélyen zsebre dugott kézzel. - Szólt, hogy ugorjak be késő esti nasira. Azt mondta, vigyelek téged is.

Apámnak mindig késő este jutottak eszébe az ilyesmik, többnyire a fogamzásgátló miatt emlékezett meg róla, hogy jé, két lánya van. Ilyenkor felhívta Maddyt, megérdeklődte, hogy vannak a kicsik, majd meginvitált engem az otthonába. Így, hogy mind a négyen szex után voltunk, mókás volt összeruccanni.

- Még sose aludtunk apádéknál – tette zsebre a kezét Destin is. A magas hóban lépkedve mentem utána a kocsijáig, ami a többi haverkocsi között állt.

- Most se fogunk, utána tűzünk át hozzád.

- Van nála saját szobád?

- Nem tudom. Lehet.

A kérdés firtatása helyett beszállt az autóba, és megvárta, hogy bekászálódjak. A biztonsági övvel szórakoztam, mikor eszembe jutott, meg kellett volna kérdeznem Bellát a vasárnapról, de már mindegy volt, kanyarodtunk kifelé Georgine-ék udvarából.

- Láttad Bellát? – kérdeztem rá Destinnél.

- Nem, viszont Elle hiányolt.

- Nem érdekel – néztem a középső visszapillantóra akasztott tobozemberkét, amit másfél éve kapott tőlem. Fel se merült bennem, hogy szakítás esetén visszaadhatná, annyira a kocsijába tartozott, akkor is, ha azt már másodjára cserélte le.

- Mi is a ház úrnőjének a neve? – kérdezett rá.

- Alyssha.

Apám szeretője. Lehet, hogy annyira hasonlít egy szerető anyára, mint egy doppelganger a folttisztítóra, de még így is minden tekintetben jobb, mint az eredeti, már csak azért is, mert szereti magát azzal hitegetni, hogy kedvelem. Az ilyen illúziók teszik a családot családdá.

Annyira ritkán járunk Destinnel apáméknál, hogy a sötét utcákon eltévedtünk a hatalmas kertek között, végül csak megleltük az övét. A padlófűtéses kocsifelhajtóra gond nélkül be tudtunk állni, miután bejelentkeztünk a kapucsengőnél, utána már csak a bejárati ajtó előtti tükörjéggel kellett megküzdenünk.

Alyssha girhes kis testén leheletvékony ruhában, göndörödő vörös tincsekkel jött elénk. Ha kiraknánk a középkorban, tuti elégetnék boszorkányságért. Hát még, ha a kezében hagynánk a vállfákról lelógó mindenféle színű és fazonú női fehérneműt.

- Nézd, mit találtam neked! – nyújtotta az egészet olyan tekintettel, mintha csak Destinnek szánná.

Elvettem a fehérneműket, majd megmutattam őket Destinnek, hogy Alyssha megtisztelve érezze magát. Nem mintha bármit is elfogadtam volna tőle. Még-mindig-pasim udvariasan mosolygott.

Apám egész étkezés alatt annyit kérdezett, honnan jöttünk, hova tartunk, és mit akarunk kezdeni a jövőnkkel. Annyira nem bírtam hallgatni Alyssha vég nélküli fecsegését, hogy akármilyen könnyen feledni tudtam apám szavát, hozzá fordultam. Épp arról volt szó, hogy az érettségi manapság mit sem ér, minden taknyos le tudja tenni.

Miután legyűrtem egy újabb falatot, Destin megtalálta jegyezni, mennyire tetszik neki Alyssha kedvessége és apámnak szóló megannyi dicsérete. Amint átvonultunk a nappaliba, és néhány másodpercre kettesben lehettünk, így fordultam hozzá.

- Ha annyi eszem lenne, mint neki, legalább annyira el lennék bűvölve tőled, mint amennyire ő el van az apámtól.

- Vagyis okosabbnak kell lennem, és akkor elájulsz tőlem – hallotta ki belőle azt, amit akart, majd ivott a borból, amit Alyssha rátukmált.

- Akkor ájulok el, ha a borozástól nekimegyünk a kocsiddal egy fának – figyelmeztettem.

- Ez nem fordulhat elő – mondta, és csak azért is megitta a maradék bort.

Apámék ekkor értek vissza, és Alyssha kérlelni kezdett minket, üljünk le. Destinnel szemben foglalt helyet szorosan összezárt lábakkal, és most kinyúlt, hogy megfogja a kezét.

- Csupa öröm az élet – mosolygott rá. – Először Romy fogadott el, mint az apukája kedvesét, aztán jöttél te.

Már csak egy baba hiányzott. Az arcomra lehetett írva az iszony, mert apám rövid úton megfékezte Alysshát.

- Tehát jövő héten síszünet – mondta azt, amit Destin öt perccel ezelőtt osztott meg velük. – Nagyon hajlok egy közös síelésre.

- Én meg nem – közöltem vele. – Bellával már megbeszéltünk egy sítúrát.

- Ha néhány napot szánnál ránk… - próbálkozott apám.

- Vicces, hogy ezt mondod. A nyári szünetben kétszer kerestelek, és egy napot nem tudtál velem tölteni, nemhogy néhányat.

- Ezt akarom most pótolni – játszotta a bűnhődőt, pedig valószínűleg új nőt ment magának nézni. – Jobb később, mint soha, nem igaz?

- Aki sokat halogat, a végén még lemarad – fordítottam el az arcomat.

- Destint is szívesen látjuk – édesgetett Alyssha nem tudván, hogy ez már nem szempont. – Négy nap a hegyekben. Vasárnap, hétfő…

- Köszönöm, tudok négyig számolni! – csattantam fel.

- Ha akarsz menni Bellával, csütörtöktől még tudsz – szállt be Destin.

Nem tetszett, hogy beleszólt a dolgomba. Ki tudja, miért, még mindig a barátnője voltam, de tudtam, egy hét, és vége. Már most is lerendezhettem volna, lepasszolva Bellának, a családi sítúrára viszont csak őt tudtam vinni, Bella már elkötelezte magát a sajátunk mellett, mást meg én nem viseltem volna el. Közben Alyssha belemelegedett a közös telelés gondolatába.

- Játszhatnánk azt, hogy legjobb barátnők vagyunk! Csodásan éreznénk magunkat!

Az apámra néztem. Bajuszával, kicsi, világító szemeivel úgy nézett ki, mint egy rozsomák. Évente egyszer rendszerint belehajszolta valamibe magát, amitől az átlagtól nehezebben lehetett eltántorítani. Így lett ez a ház, két szerető, a válás és Alyssha is. A négy napos sítúra semmi volt ezekhez képest.

- Fizeted a részem mindkét síelésnél – ismertettem feltételeimet -, és alhatok Destinnel egy szobában.

- Hát persze, hogy alhatsz – mosolygott rám Alyssha, azt hitte, csak ez volt a bajom. Az apám rábólintott.

*

- Az iskolátok maga lehet a paradicsom – lelkendezett Alyssha mellettem ülve a gondolakabinos sífelvonóban.

Destinnek elég volt elmesélnie, hogy a január elejét diákhéttel meg síszünettel kezdjük, és máris oda meg vissza volt tőle. Képzelhettem, milyen gimis élményei lehettek.

A tegnapi hegyi triatlon megtekintése és a karitatív fogadáson való részvétel után apámék úgy döntöttek, ha már úgyis itt vagyunk, síeljünk. Apámmal abszolút kezdőként Alysshára és Destinre számíthattunk a hegymászással egybekötött sítúrán, mindenre rábólintottunk, amit mondtak. Most például erre.

- Nem hiába Vancouver egyik legjobb iskolája – mormolta apám.

- Ez túlzás – ellenkeztem.

Ahol a röplabdások és a hokisok vannak a hierarchia csúcsán, az nem lehet a város vezető tanintézménye. Nem mintha a szokásos focista-pompomlány felállás jobb lenne.

- A tandíj alapján annak kéne lennie – vágta rá az apám.

Alyssha nevetett, és kinézett az ablakon. Apám is így tett, így összenézhettem Destinnel.

Vele való kapcsolatomat nem ártott volna többszörösen átgondolnom így, hogy bevállalta a családi programot. Amikor összejöttünk, álmodni se mertem volna, hogy bárhova is közösen megyünk, ami nem a helyi buli vagy a hálószobája, igaz, néhány családi ebéden részt vett, és a karácsonyi vacsorán is jelent volt, de azok pár órás elfoglaltságok voltak, nem úgy, mint ez. Mégis úgy jött velünk, mintha nem lenne benne semmi. Ahhoz képest, hogy a suliban a hányan voltak betojva a társaságában, mindenkivel udvarias volt, és nem voltak ellenére a programok. Úgy beszélgettünk, mint mindig, a szexből is repetáztunk tegnap éjjel, a megváltozott légkör mégse tetszett. Mintha át akarta volna venni az irányítást… ez pedig velem kapcsolatban lehetetlen volt.

Kiszálltunk a sífelvonóból. Ahogy léptem le, a hókása teljesen beborította cipőmet. Mióta elindultunk, négyszer estem el, amivel valóban beletartoztam a béna kategóriába, és még csak tizenegy óra volt. Abban biztos voltam, amint Belláékhoz csatlakozok, nem lesz több túrázás, annál több ejtőzés és alvás. Szerettem volna átugrani az előttem álló hetvenkét órát. Egy szemembe hulló hópehely zavart meg.

- Itt akarunk végigmenni? – néztem el az előttem lévő fehérséget, melynek két oldalán újabb hóborította hegyek emelkedtek. A sífelvonóból szándékosan nem lehetett látni a közvetlenül alattunk elterülő mélységeket, csak a hegyeket, aminek akkor még külön örültem.

Amott már gyülekezett csoportunk, Destin megfogta a karomat, és feléjük vezetett. Nem sokkal mögöttünk Alyssha támogatta elcsúszkáló apámat.

- Ha már a gimiteknél tartunk, ha egyszer sportgimnázium, miért nem tanított meg titeket síelni? – pihent meg apám a túravezetőtől pár méterre.

- Destin ment sítáborba, Bellával úgy döntöttünk, otthon maradunk – feleltem.

- Miféle dolgotok akadt? – kérdezte a tulajdon apám.

Erre nem válaszoltam. Míg Destint a hegyekben beledobták a mélyvízbe, és nyakra menően megtanult síelni, mi különféle sminkekkel és hajviseletekkel próbálkoztunk. Jobban szórakoztunk, mint én most. Pláne, amikor észrevettem, Destin hogy megnézett egy magát vidáman illegető lányt. A lány nem neki parádézott, egy kamerázó sráccal volt, ami még jobban feldühített, mert miért néz meg valakit, aki ennyire nyilvánvalóan másnak tetszeleg? Úgy felhúztam magam rajta, hogy apámhoz csatlakozva álltam oda a túravezetőhöz.

- Mikor megyünk már vissza? – kérdeztem az apámtól.

Tanácstalanul fordult Alysshához. Rosszul mértem fel, miért akar jönni, azt kell, hogy mondjam, eddig észre se vett más nőket.

Destin felelt.

- Három-négy óra múlva.

Azt hittem, túloz, de a leereszkedés önmagában is sok időt vett igénybe, hát még a hegymászás. Hogy kinek a zseniális ötlete volt levinni minket, majd önerőből felhozni, azt nem tudom, de legalább a lesiklás könnyebben ment, mint gondoltam. Voltak aggályaim, de a túravezető végig mellettünk maradt, és könnyített helyzetben voltunk a magasabb szinten álló hó miatt, ami egyenletesebben fedte be a hegyoldalt, így kisebb szöggel kellett megbirkóznunk. Az már inkább volt zavaró, hogy akárhányszor megérkeztünk egy helyre, lefényképeztek és -kameráztak minket, nem törődve azzal, ülő, álló vagy csúszó helyzetben vagyunk, a végén ki is jelentettem apámnak, hogy egyetlen képet vagy filmkockát se akarok viszontlátni, úgyhogy nem kértük az ingyen felvételeket.

Alyssha olyan jól érezte magát, hogy a sítúra után muszáj volt megnéznünk egy vízifoci meccset, majd szurkolni Destinnek, aki beállt a következő félidőbe. Alyssha csalódott volt, amiért nem tudok úgy szurkolni, ahogy egy barátnőnek tudnia kellene a barátjának. Fecsegését elvitte a szél, mielőtt elérte volt agyamat. Még egy órába telt, mire felmehettem a szobánkba.

Végre.

A jázminillatú víz magába fogadott, nyugodtan szuszogtam kihasználva a pillanatnyi csendet az élőzenétől hangos vacsora előtt. Kontyba csavart hajamat a kád végére fektetett törölközőn tartva nyúltam olaszfüzetem felé. Futólagosan át akartam nézni a tananyagot, mielőtt csatlakoztam volna Milóékhoz, hogy mindenféle haszontalanság nélkül élvezhessem a síelést.

A harmadik oszlop szót vettem át, amikor Destin belépett. Akkor se zavartattam volna magam, ha nem habos vízben ülök, csak addig néztem fel rá, amíg felfogtam, hogy ő az, majd a füzetemmel törődtem. Leült a kád szélére sulis füzeteim kupaca mellé.

- Mit tervezel estére? – kérdezte.

- Még nem tudom – lapoztam egyet, hogy lássa, el vagyok foglalva.

Vajmi kevéssé érdekelte.

- Egész sok program van. „Az egész napos hóban gázolás után mi lehetne kellemesebb, mint a hotel wellness részlegében tartott habparti? A vérpezsdítő zenétől garantáltan felforrósodik a hangulat!” – olvasta fel a prospektus vonatkozó részét.

- Már átmelegedtem – céloztam a fürdésre. – Habból is van elég, szóval kösz, nem.

- Koktéljáték?

- Így is fáj a fejem – merültem alá a vízben.

- Relaxáló torna? – erőltette.

- Nincs kedvem újra megfürödni.

- Beltéri petangue?

- Destin, nem tudnál békén hagyni?

- De. Hogyne – mondta, becsukta a prospektust, majd egész rakás füzetemet lökte a kádba, mielőtt magamra hagyott.

A meglepetésből és a füzetek súlyától elvesztettem az egyensúlyomat, lemerültem a vízbe, és még olaszfüzetem is odaveszett. Mérgesen halásztam ki tocsogó, olvashatatlan füzeteimet, amiket már lehetetlen volt megmenteni, ha meg is szárítom őket, összetapadtak volna a behullámosodott oldalak. Felálltam, és kiszálltam a kádból, hogy Destin után menjek, azonban nem volt a hálószobában, úgyhogy visszajöttem megszárítkozni.

Nem értettem, miért csinálta, tudta, mit kap, ha macerál. Idegesen rángattam végig a hajamon a fésűt, majd a fájdalomtól felszisszenve hagytam kócosan. Megtörölköztem, utána estem neki megint.

Tíz perc alatt nagy szenvedések és sűrű káromkodás árán kibontottam a hajamat, már csak hátul maradt pár kóc. A következő lépés a hajszárítás lett volna, de a fürdőnkbe tett bedöglött, ezért át kellett mennem az apámék fürdőjébe.

A folyosón megállapítottam, a törölköző egyáltalán nem viselésidegen, a liftes fiúnak szeme se rebbent, mikor átszeltem a nyolcszobányi távolságot a folyosó egyik végétől a másikig. Sokáig kopogtattam, nehogy megzavarjak bármit is, aztán a leolvasó kártyával beléptem.

Senki nem volt benn. Magamhoz vettem a fürdőből a működő hajszárítót, és már mentem is volna vissza saját szobánkba, amikor az érkező Alysshába botlottam.

- Destin az előbb ment le – mutatott az ajtó felé. – Azt hittem, te is lent vagy.

- Aha – kattintottam fel az áramtalanított hajszárító kapcsolóját.

- Hátul nem fésülted ki – mondta. A tükörben láthatta a hajamat. Elzárkózva néztem vissza rá, amiből rájött, ne játssza itt nekem a lánya haját fésülgető anyát, mert megbánja. – Ha nem akarsz beszélgetni…

- Nem akarok – mondtam gyorsan, majd nagy levegőt vettem. – De muszáj.

Annyira rosszul éreztem magam, hogy Bella Destin oldalán állt, a többiek meg egyáltalán nem vágták, mi történik, hogy muszáj voltam olyat találni, aki egy fikarcnyit is megért. Nem Alyssha volt a legjobb választás a beszélgetéshez, de ha az anyám rossz természetű, károgó házvezetőjével bizonyos szintű kapcsolatot ki tudtam kialakítani, bárki mással megeshetett ez.

Alyssha nem erőltette a hajam kifésülését, viszont segített keresni egy konnektort, majd ágyára ülve hallgatta, mit mesélek. A fésülködőasztalánál ültem, háttal neki, a hajam a szárítástól annyira szállt, ahogy odatartottam a hajszárítót, hogy alig láttam Alysshából valamit.

- Gőzöm sincs, mit akar. Megnéz más lányokat, tudom, hogy tetszenek neki, miért nem szakít már velem, és keres valakit? – foglaltam össze a probléma magvát, gondosan hallgatva Milóról, miközben a körkefével megigazítottam a hajam.

- Miért nem szakítasz te vele? – kérdezte Alyssha.

- Mert nincs rá okom. Neki kellene velem – csaptam le a fésűt, tincseim közé nyúlva emeltem meg párat, hogy a végük is száradjon.

- Ez hol van megírva?

- Hagyjuk.

- Ne hagyjuk – mondta, és amikor a tükörben ránéztem, láttam, hogy törökülésbe helyezkedik. Gondoltam, meghallgatom, mit akar, aztán visszamegyek a szobámba. – Ha nem akar szakítani, szeret valamit a kapcsolatotokban, ha te se akarsz, te is így vagy ezzel. Kivéve, ha azért akarod, hogy ő szakítson, mert nem akarod viselni az ezzel járó felelősséget. A te korodban a kapcsolatok elkezdődnek, véget érnek, de fogadj meg egy tanácsot. Ne használj békéltető szexet.

- Mi van?

- Könnyű rászokni, hogy összevesztek, az ágyban kieresztitek a feszültséget, és lenyugodtak, de beszélnetek kell a gondokról. Megkérdezhetnéd, miért nem szakít veled – ajánlotta fel. – Már előrébb lennétek.

Ebben nem voltam olyan biztos, de végighallgattam. Felhívta arra a figyelmemet, hogy Destin ilyen külsővel pillanatok alatt találna a helyemre valakit, tehát hétszentség, hogy nem külsőségek miatt tart meg, és a trófeaidőszak is lejárt.

- Mennyi is az? – kérdeztem rá kicsit kíváncsian. Annyi fiatal lánynak készített mesteri manikűrt az elmúlt években, hogy el tudtam képzelni, milyen tapasztalt a témakörben.

- Változó, általában egy-két hónap.

- Olyan sok? – csodálkoztam.

- A haveroknak tudniuk kell, hogy kiélvezte a lányt.

- Fúj. A férfiak disznók – engedtem le a hajszárítót.

- A nők is azok – mondta. Ahogy a hajszárító duruzsolása megszűnt, eltűnt az oldottabb hangulat, ráeszméltem, Alysshával ülök szemközt. Felállt az ágyról. – Beszéljétek meg.

- Oké – hagytam el a szobájukat.

Ahogy még mindig törölközőben visszamentem sajátunkba, Destint találtam ott.

- Hajszárítót kellett szereznem – vonultam az ágyhoz. – Alyssha azt mondta, valahol lent vagy.

- Feljöttem.

- Azt látom – ültem le az ágyra összeválogatni, miben menjek le vacsorázni. Engem figyelt, majd levetette magát mellém, de nem azért, amit Alyssha békéltetőszexnek hívott. Elég nyilvánosan kimutatta, hogy elege van belőlem, ahogy tenyerével eltakarta a szemét. – Azért velünk eszel?

- Igen – tette másik kezét a tarkója alá.

Nyitottam a számat, hogy megkérdezzem, miért nem szakítunk, amikor mindketten feszültek vagyunk, és jobban éreznénk magukat más társaságában, végül mégis négy magammal hozott szoknyámat mértem egymáshoz.

- Elmész vele? – kérdezte.

- Bellával? Igen. Bár nem ilyen nagy helyen leszünk, mint ez, azt hiszem, jó lesz.

- Gondolom síelni se kell – nézett el.

Felkaptam fehér, térdtől gloknis szoknyámat, és mit se törődve azzal, hogy rosszban vagyunk, levettem a törölközőt, úgy mentem a szekrényhez.

- Azt se, ha nincs kedvünk. Ahogy Bellát ismerem, nemigen lesz – turkáltam a fiókban, majd előkaptam találomra egy visszafogott árnyalatú bugyit, és felvettem.

A hozzá tartozó melltartó sehol se volt, ezért egy rózsaszínt húztam magamra, már csak a felső volt hátra. Egy csíkozott hátú sárga topra esett választásom, aminek tetejét fekete csipke, derekát körbefutó szalag díszítette

- Ahogy téged ismerlek, neked is máshoz lesz – mondta megváltozott hangon.

Hátranéztem rá, tartottam a szemkontaktust

- Én is azt hiszem – válaszoltam, azután választott felsővel a fürdőszobába mentem, hogy megigazítsam öltözködés közben végleg összekuszálódott hajamat.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés