Mint mindenben, itt is két oldal létezik, az íróé és az olvasóé. Hihetnénk azt, hogy a képes történetekkel az író sokkal jobban jár (már ha az, hogy nem kell annyit írnia, előnynek tekinthető), addig az olvasó hátrányát látja. Ez nem ilyen egyszerű.

OLVASÓI OLDAL

Nyilvánvaló, hogy az olvasónak a kép meghozhatja a kedvét. Ha van egy kellően kiválasztott, eredeti, szép kép, akkor már csak is oda kattint, és elolvassa, mihez tartozhat, szóval nagyon nagy előnyt jelent, ugye erre a stratégiára építenek a könyvüket a borítóval eladni akarók meg úgy általánosságban a könyvesboltosok. A szemet vonzó könyveket teszik ki a főhelyre, hogy minden arra járó ember elkapja a pillantásával, és elkezdjen érdeklődni a könyv felől. Sokszor van úgy, hogy előbb látjuk meg a borítón a képet, mint a címet vagy a szerző nevét.

Kicsit más a helyzet akkor, hogyha a történetet szakaszonként végigkísérik a képek. Egy kép indításnak pompás, de a további képek sokszor kiragadják az olvasót az olvasásából – van, hogy ráerősítenek az olvasmányélményre, jó gyönyörködni bennük, teljesebbé teszik az írást, de ez elég ritka -, inkább elvonják a figyelmet, meg kell állni megnézni őket, és sok más gondolatot odavonzanak. Az írásoknál annyira nem szoktak száguldozni a gondolatok, ha jó az, amit olvasunk, leköt minket, de a képen annyi minden lehet, hogy rengeteg asszociációnk támadhat tőle.

Emellett sokan szeretik maguk elképzelni a helyszíneket, a szereplőket, a jeleneteket, és frusztrálja, kizökkenti őket, hogyha a hangulat közepébe belerondít egy oda nem illő kép – márpedig mi az odaillő? Szokták mondani, hogy ahány ember olvassa, a jó írás mindig mást tár fel magából, más gondolatokat kelt, viszont a képet egy ember választja, ezért nagyon kell vigyázni, nehogy mellényúljon vele. Hogyha sikerül jókat találni, akkor a képek fokozhatják az élményt, pergőbbé és érdekesebbé tehetik a történetet, kellemes illusztrációként hathatnak mellette. Ehhez azonban az kell, hogy az író kétszer is meggondolja, az adott írásról mit gondolnának, mit várnának az olvasók.

ÍRÓI OLDAL

Képes történetek írása határozottan csábító tud lenni, én is szerettem egy időben ilyet írni, mostanság azért nem írok ehhez hasonlót – és azért nem teszem fel az oldalra -, mert úgy érzem, túlságosan sok velük a gond. Ki kell válogatni a képeket, hozzájuk kell passzintani a történetet valamilyen mértékben, egyesével feltöltögetni őket, és akkor még az sem garantált, hogyan reagálnak rájuk az olvasók. Szórakoztatásra jók, el lehet lenni az olvasgatásukkal, nézegetésükkel, ilyen szempontból vannak nagyon is üdítők (kicsit az olvasásuk közben úgy érzem magam, mint amikor régen a képes meséskönyveket néztem, azokat is megcsodáltam, de a képekkel még inkább úgy vagyok, hogy jobb szeretem a kezemben tartani őket, nem csak képernyőn nézegetni) – senkit sem akarok visszatartani az írásuktól.

Vannak olyan képes gyakorlatok, amik fejlesztik az íráskészséget, tudjátok, azok, amiknél egy képről kell írni valamilyen megadott szempont alapján, ezek kifejezetten inspirálóak lehetnek. Ugyanakkor a képeknek is megvan a maguk határa, van olyan fantáziatermék, amit ember még meg nem alkotott képen, mégis benne van az ember fejében, ezt is tovább kell adni, ezért van az, hogy csak a képes írás nem szerencsés. Nem árt teret engedni sem magadnak, sem az olvasónak, az a jó, hogyha szabadon csapong a képzelőerő, és nem „csupán” esztétikai örömöknek nézünk elébe.

Mind a kétféle írás boldogíthatja az írót és olvasót egyaránt, ami fontos, az az, hogy a képek miatt ne hanyagoljuk el az írást, tényleg tegyük akkor oda magunkat akár egy leírásról, akár egy párbeszédről van szó, a képek pedig passzoljanak a történethez, és ne legyenek illúziórombolóak. Akinek van hozzá kedve, lehet kísérletezni, de ne feledjétek, azt az időt, amit rászántok, valami mástól veszitek el, ha valami belefogtok, akkor legyen színvonalas és jó a munkátok. Kellemes írást! :)