A flowt vagyis a tökéletes élményt már több helyütt említettem. Úgy tudnám jellemezni, mint valamit, ami magával ragad, lehet ez egy könyv, egy dal, egy tevékenység vagy egy pillanat – utóbbi mind közül a legkülönösebb. Ilyenkor az idő kilép határaiból, mint ahogy mondani szokás, olyan jól érzed magad, hogy nem is figyelsz, és elszalad, van, amikor a koncentráció tehet erről. Az ember nem gondol olyannyira másra, mint például, ha éhes, azért egy negyedórát hozzácsap ahhoz, amit csinál, ha hívja a természet, tovább feszeng, mert nem akarja otthagyni, amit éppen csinál, az így jó, ne menjen el érzés száll meg minket, vagyis nem akarjuk, hogy a tökéletes állapot elmúljon.

Még kicsi voltam, amikor észrevettem, hogy lehet valami úgy jó, hogy nem akarom, hogy az legyen, sőt máskor nem is az, akkor és ott valahogy mégis.

Mondok egy példát: nagymamám konyhájában nyelvtant tanultam. Ez önmagában gondolhatjátok, nem volt túlságosan felemelő. Valóban nem, ki a frász szeret fogalmakat másolni a könyvből a füzetbe? Valahogy mégis megfogott a szituáció, amiben voltam, és azt kívántam, bárcsak többet adott volna fel a tanár. A nyelvtant továbbra se kedveltem, a dolgok véletlen összeállása miatt jött ki így a lépés. Ha ugyanis a nagyim nem süt mellettem buktát, ha a tesóm nem macerálja a macskát, ha a macska nem ugrik fel az ágyra és nincs kint olyan hideg, hogy még kabátban se lehessen fogvacogás nélkül kimászkálni, máshogy jön le az egész. Így viszont minden más alternatívánál vonzóbb volt az, amiben benne voltam (igaz, ha megjött volna a nagybátyám friss pogácsával, nyilván rohantam volna elé öcsémmel együtt :D), a lényeg, hogy ez a komplex helyzet így, ahogy volt, tette meg a hatását.

Többször is észrevettem ezt, főleg olyan helyzetekben, amiknek eleve nem kellene kívánatosnak lennie. Az elsőszámú ilyenem a tanulás, mert igaz, hogy sok minden érdekel, de még több nem, ilyenkor jobb lenne írni, fordítani, beszélgetni, játszani, vasalni, mindent, csak azt ne kelljen csinálni. Időről időre mégis visszatér az, hogy karácsonykor jó tanulni egyik délután, míg a másikon nem. Meg hogy öcsém szobájában egyik nap szeretem a tananyagot, másik nap nem, mikor totál ugyanaz. Ilyenkor mindig az apróságok a meghatározóak.

Hányszor hallottuk, hogy tegyünk ki magunknak innivalót, mikor tanulni kezdünk, szedjük össze minden könyvünket, úgy üljünk neki, de én ezzel nem értek egyet. Eleve azzal se, hogy nagyon nagy mennyiséget kelljen egyszerre megtanulni. De ha már kell, én a gyorsan váltogató típus vagyok, vagyis átfutom a szószedetet, futok egy kört, megnézem az anyag elejét, fordítok három oldalt, utána megyek mosogatni, tanulok, hajat mosok, stb., amit ebből látnotok kellene, hogy azáltal nem lesz unalmas az egyébként végül is unalmasnak tekinthető anyag, hogy a figyelmet váltogatom. Ettől a tananyag még a helyén marad, főleg, ha jegyzetel és ismétel az ember. Az intenzív tanulás híve vagyok, na. Kicsi, de erőteljes adagokban szerintem jobban lehet tanulni, mint a végére teljesen elcsigázottan, nyögvenyelősen.

Visszatérve a tökéletes élményre tanulás közben, erőltetni nem lehet. Tehát, ha te kiszámolod, hogy igen, ez most jó lesz, a húgom pont most megy lepkére vadászni és a macska a párkányon alszik, elég valószínű, hogy a macska a húgoddal tart, és lepkevadászat helyett inkább leszednek a kertből minden virágot vagy ilyesmi, szóval ezek véletlenek.

Azért próbálkozni lehet, és ne feledjétek, a tanulás lehet öröm. Nem tudom pontosan, hogyan – ugyanis hiába szereted olvasni a tananyagot, tanulni annyira más, főleg, ha sokat, hosszan kell -, de így van. Ha itt tartunk, hagy osszak meg veletek néhány dolgot a tanulással kapcsolatban.

- Hallás után tanulni szuper. Főleg, ha nem túlságosan egymás után jön a tanulnivaló, és van időd egy kicsit elgondolkodni rajta, helyére illeszteni az ismereteket. Ezért, ha van egy kis időd, úgy mondd fel a tananyagot, hogy több másodpercet hagysz két ismeret között, mint amennyit általában szoktál. Pl.: Cicero el akart menekülni, de nem jutott sokáig. Fejét levágták a helytelen gondolatokért, jobb karját a leírt mondatokért, nyelvét ki a kimondott szavakért. És gondolhatsz arra, hogy szegény Cicero, ez azért durva csonkítás volt, pocsékul járt a nagy tenni akarásával, dehát nem kellett volna pont Caesar, majd Antonius ellen ugrania. Utána továbbmehetsz a következőre.

- Az ember kiemelőzik, mert jó dolog. Valóban az, de legyen meg egy határ. Tényleg a kulcsszavakat, elengedhetetlen mondatokat emeld ki, mert ha mindent kiemelsz, azok között is húzkálhatsz alá, aztán annak meg sok értelme van.

- Érdemes megjelölni, ami nem megy, hogy még egyszer átfutasd vizsga/akármi előtt, hátha mégis megragad.

- Vizsga/akármi alatt olykor hirtelen nagyon okos lesz az ember, és olyat is meg tud oldani, amit korábban nem. Ezt statisztikán tapasztaltam, ahol konkrétan helyben oldottuk meg azt a feladatot, amihez korábban hozzá se tudtunk szagolni. Ilyenkor ugyanis figyelsz annyira, hogy nagyon meg akard csinálni, és ez segít. Néha.

- Ha az ember eltervezi, mit tanul, és jó sokat tesz bele, nem jön össze, és sajnálkozik. Vagy összejön, és azt mondja, ez az átlag. Jobb, hogyha kevesebbet tűzöl ki, és a cél, hogy túlszárnyald. Az eredmény kb. ugyanannyi, mégis jobb hangulatban leszel tőle, és nem béklyóz meg a bűntudatot, aminek csak halogatás lenne a vége. Az meg a legrosszabb, amit tehetsz.

- Közvetlenül a dolgozat előtt igenis van értelme átfutni a kulcsszavakat, de azokat, a részletekbe már csak akkor menj bele, ha valami tényleg nagyon-nagyon gáz, máskülönben ne terheld túl magad.

- Ha rosszul vagy egy vizsga/akármi előtt, és összeszeded magad valamennyire, nagy valószínűséggel nem fogsz hányni/elájulni a vizsgán, mert rákoncentrálsz, hogy teljesítened kell.

Ennyi bölcsességem van hirtelen. :) Remélem ti is megtaláljátok a saját flow élményeteket így az évvégével.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés