Miért írjunk naplót?

Ugyebár ez a legkézenfekvőbb kérdés, mi a csudának írjunk naplót? Ha írjunk, kézzel vagy inkább blogot? Mi van, ha egyre inkább elhanyagoljuk? És, ha semmi érdekes nem történik velünk?

Először is le kell szögeznünk, többféle naplóírás létezik, úgyszólván nem kell tartunk magunkat a „naplóprotokollhoz” – ami olyan íratlan szabályokat rögzít, minthogy muszáj minden nap írnunk, „Kedves naplónk” címzést kell használnunk, önös ömléseket várnak el tőlünk és rendezett sorokat. Ugyan kik ezek az ők és miért lennének elvárásaink a mi naplónkkal szemben? Nagyon fontos, hogy a napló – hacsak nem barátság-naplóról vagy vándornaplóról van szó – nekünk szóljon. Ha valaki beleolvas, persze megtudhat dolgokat, ez más kérdés, mégis nagyon fontosnak tartom, hogy ne a szomszéd lány naplójának sémájára gyártsunk naplót.

Az is butaság, hogy egy naplónak szépnek kell lennie. Legyen szép, ha úgy nagyobb kedve van tulajdonosának beleírni, vagy egy csúnya példány sértené szépérzékét, de amúgy bármi lehet a naplónk, egy otromba kötéses, nagyalakú füzet is (egyébként nagyon praktikus), ha úgy tetszik. Nem térnék ki a blogokra, arra teljesen más dolgok érvényesek, épeszű ember nem publikál számára később kellemetlenné váló, rá visszaütő dolgokat… a publikus blogokra egész egyszerűen nem tudok úgy tekinteni, mint egy naplóra, ott az ember egész egyszerűen nem engedheti el úgy magát, mint pl. kétszemközt a lapokkal.

Tehát miért írjunk naplót? Mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, percek, amik olyan idilliek, kellemesek, felemelőek, izgalmasak, hogy nem akarjuk őket elfelejteni, ezeket jegyezhetjük fel (mint mondjuk, hogy nem akarom elfelejteni, mikor bíborszínű topban ültem a gyönyörűségesen szép labdarózsák előtt és olvastam az új Agatha Christie kötetet), avagy félelmeinknek, vágyainknak adhatunk hangot, amiket megbeszélhetünk magunkkal, tisztázhatunk, és máskor visszanézhetünk. Valójában az egésznek nem is biztos, hogy csupán a visszanézés a lényege. Közérzetünk attól is javulhat, ha leírjuk a dolgokat, a ködös részletek kitisztulnak, a jó felszínre kerül, a rossz elsimul, szóval minden jobb színben tűnik fel (hála a jó Istennek és a pszichológiai torzításainknak, amik – higgyétek el – ez esetben szükségesek és jók).

Nem sokan merik megkockáztatni, hogy régi naplóikat odaadják barátaiknak, gyerekeiknek, mert a sorok olyan személyes érzéseket adnak vissza, én mégis ajánlom. Olyan mélységekben ismerhetjük meg egymást, ahogy a legmélyenszántóbb beszélgetésekben sem nagyon. Az ember a naplójában ne fogja vissza magát, legalább a papírnak ne hazudjon, ossza meg magával legnagyobb félelmeit, fájdalmait, örömeit, vágyait és legyen önmaga.

Úgy gondolom, egy fenét kell napról-napra vezetnünk naplónkat. A napló szóban ugyan benne van, hogy hétfőtől vasárnapig írunk bele, de nem kell ezt túl szigorúan venni, ha nincs kedvünk írni, hát nincs, a naplóírás öröm é megkönnyebbülés legyen, ne kényszer. Az írjon naplót, aki akar, és úgy írjon naplót, ahogy akar. Számos kedvező hatása van ránk, kivéve, ha muszájból csináljuk. Akkor már inkább menjünk ki a természetbe és sétáljunk egyet.

Miért írjuk le a rosszat is, ha úgyse akarunk rá emlékezni?

Nos, sosem tudhatjuk, valóban el akarjuk-e felejteni azt, ami történt velünk, hogy nem akarjuk-e másnap tiszta fejjel átgondolni a naplóra támaszkodva, hogy hogyan is volt, ez tényleg olyan szörnyű, és a többi. Nagyon-nagyon sok jótékony hatása van a kellemetlen, megalázó, akár traumatikus dolgok papírra vetésének (ezzel most nem azt mondta, hogy fél napokig írjatok egy borzasztó élményről!), ezzel együtt nem érdemes belesüppedni a dologba. Le lehet írni, pontosan mi történt, hogy érzünk ezzel kapcsolatban, hogy lehetne ez jobb, és mit kell tennünk, hogy többé ne fordulhasson vele. Hm, valószínűleg úgy gondoljátok, minek írjátok le, ha egyszer úgyis átgondoljátok, de amikor valamit meg kell fogalmazni, sokkal jobban rákoncentrálunk, mint egyébként, jobban jár az agyunk. Előző héten néztem át a Személyiséglélektan V. tananyagot, az emocionális írást is taglalja, kísérletek is vannak benne arra vonatkozva, a traumatikus tapasztalatok, élmények lejegyzése (névtelenül) hogyan érinti a kísérleti alanyokat. 96%-uk jobban érezte magát utána.

Természetesen mindenki saját maga dönti el, mihez van kedve, szeretné-e leírni azt a bizonyos dolgot, vagy inkább nem, és csinál magának egy gyönyörű, citromsárga, madártejillatú és szépségesen szép élményekkel teli füzetet: szíve joga. (Igazából én szeretem az ilyen naplókat.) A tapasztalat azt mondja, mindenki tegye azt, ami neki a legjobb, próbáljon ki új dolgokat, és aztán gondolja át, neki mi a jó. Még annyit azért hozzáfűznék, hogy amit az ember hétfőn tragédiának gondol, az keddre rossz emlékké szelídül, pénteken meg újra történik egy „tragédia”, és aztán kedden… ez nem vonatkozik mindenféle traumatikus élményre, nyilván halálesetnél, balesetnél sokkal nehezebb feldolgozni a történteket, de a szakemberek ilyen esetekben szintén a naplóírást ajánlják. Könnyebb lesz tőle.

Hogyan ne unjuk el a naplóírást?

Evidens, hogy egy idő után az égvilágon minden unalmassá válik – néha még magunkat is unjuk -, így a naplóírást is, főleg, ha napról-napra az ebéd menüjét jegyezzük le. Elvileg minden napunk egyedi és újra át nem élhető (vagyis annak kéne lennie), így mindig van valami, ami foglalkoztat minket, egy kedves gesztus, ami örömet okoz, egy zöld madár az ágon, amit el akartál fogni, de nem sikerült (én megértelek… nekem se sikerült), szóval mindig van valami. Senki nem mondhatja, hogy az ő élete olyan unalmas, hogy semmi, de tényleg semmi nem történik vele. Persze az más, hogyha az írást unod. Akkor ez van. Lehet valaki lusta vagy fáradt a naplóíráshoz, ekkor nem érdemes erőltetni.

Minden naplóbejegyzést színesebbé tehetünk, ha teljesen spontánul írunk, rajzolunk, firkálunk, bármit, ami épp eszünkbe jut, ezzel hangulatunkat is remekül kifejezhetjük. Írjunk mindig úgy, ahogy kedvünk szottyan, egyik nap tegyünk napot a lap szélére, ha boldogak vagyunk – vagy sárkányt, ha rohadtul mérgesek -, másnap írjunk vadnyugati stílusban, harmadnap írjuk le, hogyan fejeztetnénk le ellenségeinket – jó agresszió levezető, főleg, ha valami jól tud írni -, negyednap rajzoljuk le, milyen lesz kisbabánk első ruhája (ehhez már kell egy kis fantázia is, na, jó, mindhez, abszolút fantázia párti vagyok), egyszóval mindig-mindig tegyük azt, amit a pillanat diktál. És, ha hívnak valahova, tegyük le a naplót és menjünk.

Remélem, ez a kis cikk gyertyafényt lopott a néhány másik gyertyától és fáklyától megvilágított sötétségbe, esetleg valaki kedvet is kap, hogy elkezdje/folytassa naplóját (ne égessétek el, mert még nagyobb lesz az ózonlyuk, inkább küldjétek el nekem elemzésre). Kellemes naplóírást!

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2011.02.15. 18:56 Nagisa Hello! Én elkezdtem naplót írni többször is, de sajnos nem voltak hosszúéletűek. Blogot is csináltam és most is van egy, de hagyományos naplóba se merek leírni mindent, nem hogy még egy blogba. :D Meg már unom is, főleg amikor elveszik a kisregényem, mert valami baja van a netnek. Nagisa